„A szabadság nem koldusok tarisznyájába való alamizsna”
Wass Albert
A hagyományokhoz híven ebben az évben is a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár díszterme adott otthont az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóját méltató ünnepségeknek Cigándon.
2013. október 22-én délelőtt a Kántor Mihály Általános Iskola alsó és felső tagozatos tanulói köszöntötték az ünnepet.
Október 23-án 17 órától a városi ünnepség került megrendezésre.
Az ünnepi műsort a Kántor Mihály Általános Iskola hetedik osztályos tanulói valamint az iskola énekkara adták (felkészítő tanárok: Csercsáné György Adrienn, Gál Mariann, Koi Csaba és Némethy Viktória).
A műsort követően az ünneplők – adózva a hősök emlékének – fáklyákkal a kezükben átvonultak a cigándi köztemetőbe, ahol a himnusz közös eléneklése után Füst Milán: Szózat a sírból című versét Garami Gréta 8.b osztályos tanuló mondta el. A helyi eseményekről Pikó Sándor emlékezett meg. A megemlékezés zárásaként Devecsery László: Andante című versét György Anett 8.a, Udud István: Hősök voltak költeményét Csáki Péter szavalta el. A meleg teáról “A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány önkéntesei gondoskodtak.
-kg-



















