Az elmúlt évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett a B-A-Z Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya ,és a Cigándi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya megvalósításával ismét elkezdődött Cigándon a „Nyári diákmunka”!
A központi program keretében az önkormányzat 100%-os támogatást igényelhetett a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói ,vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező ,és azt igazolni tudó helyi diákok foglalkoztatásához.
Városunk évek óta kiemelt figyelmet szentel a diákmunkásoknak, hiszen a településen élő, dolgozó fiatalok jelentik számunkra a jövőt.
A fiatalok ötletei, fejlesztési javaslatai is azt a célt szolgálják, hogy a város fejlődjön, élhetőbbé ,és vonzóbbá válhasson mindenki számára.
Mindemellett óriási segítséget nyújtanak az intézményeknek , hiszen a rájuk bízott feladatokkal sokszor nem kevés terhet vesznek le a dolgozók válláról. Beleláthatnak egy-egy adott intézmény működésébe, szerkezeti struktúrájába, ami inspirációként is szolgálhat azoknak is, akiknek nincsen még konkrét elképzelésük a jövőjükkel kapcsolatban.
40 diákmunkásunk 2 turnusban érkezik hozzánk július és augusztus hónapokban.
A kijelölt intézményekben már meg is kezdte munkáját az első csapat, név szerint:
Balla Evelin
Balla Vivien
Bodnár Laura
Boricza Csilla
Csáki Péter
Csillik Dóra
Dócs Lilla Flóra
Dócs Edina
Fodor Barbara Zsófia
Gecse Dóra
György Anett
György Noémi
Harsányi Kitti
Juhász Vivien
Kolozsvári Ágnes
Lehóczki Cintia
Mándi Klaudia
Németh Alíz
Oláh Zsuzsanna
Séra Angelika Kitti
Szilvási Mercédesz Inez
Terjék Ágnes