bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Ismét érdekes és hasznos információkhoz jutottak és életmentő tevékenységeket sajátíthattak el a Nagyrozvágyi ,,Jó kis hely” gyermekei a hét folyamán. Elsődleges cél az volt, hogy a nyári napközis táborba járó iskoláskorú gyermekek olyan információkat halljanak és lássanak, amely segít nekik a balesetek megelőzésében, valamint ha már megtörténik a baleset, hogyan kérnek segítséget, hogyan látják el és hogyan tudnak segíteni bajbajutott társaikon/embertársaikon. A hét elején kisfilmek vetítésével rá hangolódtak a hét témájára, olyan filmeket láttak, amelyek információkat nyújtottak az adott témában,valamint volt olyan film is amely, a kitartásról és a pozitív hozzá állásról szólt. Majd ellátogatott hozzájuk Zvolenszki – Dudás Annamária védőnő, aki beszélt a balesetek fajtáiról, azok ellátásáról, segítségnyújtásról, valamint egymáson gyakorolhattak a gyermekek. Megbeszélték még, hogy melyek a segélyhívó számok, melyiken kit hívunk, mi az, amit el kell mondanunk, hogy sikeres legyen a segélykérés. Láthattak a gyermekek egy igazi mentőautót és annak felszerelését, valamint megtudhatták hová futnak be a segélykérések. A mentőknek mi is a feladatuk, hogy csak indokolt esetben hívjuk, mert ha indokolatlanul megy ki a mentő, akkor egy valóban segítségre szoruló ember élete múlhat rajta. Volt még a héten közös fürdőzés az udvaron felállított medencében, amelyet mindenki nagyon várt, már hiszen az időjárás nem kedvezett a medencézésnek eddig. A hét folyamán ellátogattak hozzánk a Családsegítő szolgálat munkatársai: Kovács Kitti és Szabó Ivett, aki a futballpályán ügyességi versennyel várták a gyermekeket. Nagy volt az izgalom és a verseny a gyermekek között. Élménydúsan telt ez a hét is, és hasznosan, bízunk abban, hogy nem lesz rá szükség, de ha még is, akkor ezek a gyermekek felkészülten életkorukhoz megfelelően képesek lesznek, hogy segítséget nyújtsanak társaiknak/embertársaiknak.