2013. június 15-én a karcsai nyolcadik osztályos tanulók is elbúcsúztak iskolájuktól.
Szombaton délelőtt 10 órakor tartotta a tanévzáróval egybekötött ballagási ünnepségét a Karcsai Általános Iskola. Idén 18 diák ballagott az iskolából. Ezen a szép napos délelőtt virágoktól pompázó folyosó és osztálytermek fogadták a végzős osztályt. Majd megszólalt a csengő és kezdetét vette a ballagás. A tanulók egy rövid műsorral búcsúztak a pedagógusok, diáktársaik és a szép számú vendégsereg előtt a Nagy Géza Művelődési Házban. A nyolcadikosok nevében Nagy Annamária búcsúzott az iskolától, diáktársaktól, ezután a hetedik osztályosok nevében Benő Dominika tartott köszöntő beszédet és sor került a zászló átadására is. Dakos Istvánné igazgatónő meleg szavakkal szép útravalót nyújtott a búcsúzó diákoknak, majd kezdetét vette a tanévzáró. Sok szülő figyelhette büszkén csemetéjét, amikor lezajlott a diákok ünnepi műsora és a gyerekek átvehették a jutalmakat, okleveleket. Az ünnepség végén a cigány kisebbségi önkormányzat nevében Bandor Zoltán külön jutalmazta az iskola roma diákjait.
Most pedig tizenegy hét megérdemelt pihenés vár a nebulókra, hogy ősztől újult erővel ülhessenek az iskolapadba.
A ballagó diákok névsora: Osztályfőnökök:
Balázs László Bartus Zoltánné
Bandor Gábor Horváthné Tóth Judit
Bandor Zsolt Benjamin
Benkő Péter
Góré Andrea
Hornyák Levente
Ignácz Evelin
Iván István
Klisovszki Leila Dóra
Kovács Bálint
Lakatos Viktória
Nagy Annamária
Nagy Ferenc Erik
Nagy Jennifer
Nagy Virág Réka
Simon Róbert
Tarjányi András
Varga József Ákos
-cj-



















