bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

A Nagyrozvágyi Általános Iskola történelmi emlékversenyt szervezett Sütő Lászlóné emlékére, aki 30 évig volt az iskola történelem szakos tanára, illetve éveken keresztül volt a Kistérség történelmi munkaközösségi vezetője is. A tavalyi tanév végén tragikus hirtelenséggel hunyt el, így halálának első évfordulóján az iskola vezetősége úgy döntött, hogy az idei évtől kezdődően minden évben ily módon állít emléket tiszteletére. A verseny […]

A cigándi Széptan Alapfokú Művészeti Iskola zongora, hegedű és citera tanszakos növendékei adtak évzáró hangversenyt 2016. június 2-án. A vendégeket Némethy Viktória, az intézmény vezetője köszöntötte, aki kiemelte, hogy az idei tanévben számos nagy nívójú szakmai versenyen vettek részt a diákok, ahol kitűnő eredményeket értek el a cigándi tanulók. A köszöntőt a gyerekek hangszeres bemutatója követte. A hangversenyt a sátoraljaújhelyi […]

A tavaszi időszakban számos versenyen mutatták meg tehetségüket, a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola cigándi tagozatának néptáncos növendékei. 2016.március 22-én, Ricsén a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola szervezésében megrendezett Rákóczi Napokon a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola 3.a osztályának néptánccsoportja, Paládi Petra és Szigeti Csongor arany, Gyárfás Anikó és Lakatos Krisztián ezüst, a Cigándi Gyermektánccsoport bronz, Székely Levente pedig kiemelt arany […]

Az iskolába menő óvodáskorúaknak 2016. április 21-én gyurmázási versenyt rendezett a napközi-otthonos óvoda. Önkéntes alapon működött a jelentkezés, amin 13 iskolás korú óvodás vett részt. Természetesen téma meg volt határozva, „kedvenc állatom” megformázása volt a cél. Az elkészített munkákat bírálták. A legsikeresebb alkotások kiválasztásában a meghívott vendégek és a szülői munkaközösség tagjai vettek részt. Kiegészítő eszközöket, anyagokat (magvak, toll, fűszál, […]

2016. április 11.-én, a költészet napja alkalmából a Kántor Mihály Általános Iskola és Cigánd Városi Művelődési Központ közös szervezésében szavalóversenyre került sor Cigándon. Három korcsoportban, összesen huszonhét tanuló vett részt a versenyen. A cigándi diákok mellett Tiszakarádról, Bodroghalomból, Ricséről és a szlovákiai Bély településről is érkeztek tanulók a megmérettetésre. A színvonalas versenyen a következő eredmények születtek: Első korcsoport 3-4. osztály: […]

2016. március 23-án a Tiszakarádi Általános Művelődési Központ Szivárvány Napközi Otthonos Óvodában vers és mesemondó verseny volt az iskolába készülő gyermekek részvételével. A már hagyománynak számító eseményt az éven Takács Józsefné Erzsó óvónéni fogta össze. Köszöntőjében elmondta, hogy volt ahol a szülő volt ahol a gyerek óvónője választotta a verset, a mesét. Olyan is volt ahol ,,csak” meghallgatni kellett a […]

A farsangi időszakban, mint minden évben idén is jelmezt öltöttek a gyerekek mind az Óvodában, mind az Iskolában. Az Óvodai farsang településünkön egy „zártkörű rendezvény”, melyen a szülők nem vesznek részt, de reggel elküldik a gyerekek jelmezeit, akik így csoporttársaiknak és az Óvónőknek mutathatják meg magukat, akik szintén beöltöznek a gyerekekkel együtt. Nagy körbe ülnek, felvonulnak, aztán egy kis zenés […]

„Karolj fel egy családot…” A Bodroghalmi Mesepalota Óvoda 2014-ben csatlakozott az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” elnevezésű alternatív programhoz. A program és az azt irányító egyesület segíti, támogatja az óvoda munkáját. Az óvónőknek nyújtott szakmai segítség mellett gondol a nehéz helyzetekben lévő családok támogatására is. Az általuk kiírt „Karolj fel egy családot, aki mellett kiállsz” c. pályázat célja, hogy az […]

A Magyar Kultúra Hete programsorozatot immáron harmadik alkalommal hozta létre Cigánd Város Önkormányzata, a település oktatási és közművelődési intézményei, civil szervezetei. A kéziratok alapján 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz című versét. A történelem későbbi szakaszában Magyarország nemzeti himnuszává vált. 1989. január 22. óta országszerte tartanak megemlékezéseket, valamint ekkor adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával […]

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság rajzpályázatot hirdetnégy korosztály számára, „Toborzás a hadtörténelemben 1848-tól napjainkig” témakörben.   kategóriában általános iskolai korosztály alsó tagozatán tanuló kisiskolások; kategóriában általános iskolai korosztály felső tagozatán tanuló 5-8. osztályosok, 8 osztályos középiskolaesetén 5-8. évfolyamon tanulók, valamint a 6 osztályos középiskola esetén 7-8. évfolyamon tanulók, kategóriában középfokú iskola 9-12. évfolyamon tanulók és a nyelvi előkészítő […]

A Sánta Erzsébet Általános Iskola, mint a TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0432 számú „Gyakorlat tanít” című programnak megvalósítója továbbképzést szervezett „Tanulási és magatartási, valamint konfliktus- és iskolai agresszió kezelési problémák felismerése és fejlesztése” témában. A képzést Balogh László Tempo-Legato Oktatásszervező és Tanácsadó Kft. (3300 Eger, Bercsényi út 51/a fsz.7) biztosította. A 30 órás szakmai továbbképzésen iskolánkból 4 fő vett részt. A képzés teljes létszáma […]

A TÁMOP 3.1.4. C-14-2015-0432  „Gyakorlat tanít” pályázat keretében megvalósult a Kölyökatlétika  szakkör az alsó és felső tagozatosok részére.  A szakkör helyszíne a Sánta Erzsébet Általános Iskola, a megvalósulás ideje: 2015. 09.01 – 2015. 10. 31. Résztvevők:    alsó tagozat: 2. és 4. osztály felső tagozat: 7. a és 7.b osztályos tanulók.

A TÁMOP 3.1.4. C-14-2015-0432 „Gyakorlat tanít” című pályázat lehetőséget biztosított, arra, hogy a 2015/2016-os tanév elején az alsó és felső tagozatban informatikai foglalkozást indíthassunk. A szakköri foglalkozások mellett egy alsós és egy felsős projekt napot is szerveztek a gyerekeknek a szakmai megvalósítók: Fülepné Kazup Annamária és Tóth Mariann. A szakkörök 2015. október 31-ig tartottak. Helyszín: Sánta Erzsébet általános Iskola

A Sánta Erzsébet Általános Iskola, mint a TÁMOP-3.1.4. C-14-2015-0432 számú „Gyakorlat tanít” című programnak megvalósítója Projektnapot szervezett az egészség jegyében. A gyerekek egészséges ételeket kóstolhattak meg, tornázhattak és egészségi mérésen vehettek részt. A megvalósulás időpontja: 2015. 10. 15. A projektnap helyszíne: Tiszakarádi Sánta Erzsébet Általános Iskola

A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0432 „ Gyakorlat tanít” pályázat finanszírozásával 2015. szeptember 08-09. és szeptember 10-11. között a tiszakarádi Sánta Erzsébet Általános Iskola 20-20 tanulójának nyílt lehetősége, hogy a Zempléni éjszakai kalandtúrán részt vehessen a csodálatos környezetben fekvő Boldogkőváralján. A két csoportot a harmadik és negyedik osztályosok alkották. A tábor helyszíne: Boldogkőváralja Tekerjes Fogadó és Étterem Időpont:          I. turnus: 2015. 09. 08-09.     […]