bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében Horváth Gizella: Az óriások szigete-Egy örök barátság kezdete című könyvének bemutatójára.

Helyszín:

Kántor Mihály Általános Iskola

3973 Cigánd Iskola u. 8

(Központi Iskola)

Időpont:

2015. október 24. 10 óra

2015_10_24_cigánd_író olvasó talákozó plakát

-kg-



Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő, Aradon kivégezett tizenhárom magyar honvédtiszt halálának évfordulójára emlékeztek Cigándon 2015. október 6-án.

A megemlékezésen Cigánd város vezetősége mellett részt vett Stumpf Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Cigándi Járási Hivatalának vezetője, továbbá tiszteletüket tették a képviselő-testület tagjai, és a közintézmények vezetői is.

A nemzeti himnuszt követően a Kántor Mihály Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói irodalmi műsorral emlékeztek meg hőseinkről és helyeztek el egy-egy szál gyertyát az emlékműnél, ezzel tisztelegve az áldozatok előtt.

A tanulók előadása után koszorút helyezett el a kopjafánál:

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Cigándi Járási Hivatalának nevében Stumpf Attila hivatalvezető,

– Cigánd Város Önkormányzatának nevében Oláh Krisztián polgármester és Ablonczy Dániel alpolgármester,

– a Cigándi Tündérkert Óvoda és Bölcsőde nevében Gönczi Zoltánné vezető óvónő helyettes és Fegyváriné Németh Ilona szakmai vezető,

– a Kántor Mihály Általános Iskola nevében Iski Dezső igazgatóhelyettes,

– a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a Bodrogközi Múzeumporta nevében Némethy András igazgató, Bötykösné Fodor Kitti könyvtárvezető és Kristóf Andrea, a Bodrogközi Múzeumporta vezetője,

– A Klebersberg Intézményfenntartó Központ Cigándi Tankerületének nevében Gyüre Ferencné oktatási referens,

– Cigánd Város Kisebbségi Önkormányzatának nevében Dancs-Oláh Attila elnök.

A koszorúzást követően a Szózat elhangzása zárta az emelkedett hangulatú megemlékezést.

-kg-



Az idei tanév nagy meglepetést tartogatott a nagyrozvágyi Általános Iskolás és Óvodás gyermekek számára: új autóbusszal utazhatnak az Iskolába, illetve az Óvodába.
Nagyrozvágy Község Önkormányzata idejét érezte, hogy a sok évet megélt iskolabuszát egy korszerűbbre cserélje, melynek költségét saját forrásból vállalta.
A busz 56 férőhellyel szolgálja a gyermekek kényelmét.

-va-



A Kántor Mihály Általános Iskola szervezésében szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját  2015. szeptember 1-én (kedden) 8.00-tól kezdődő tanévnyitó ünnepségünkre!

Helyszín: Központi Iskola udvara

 

2015_09_01_cigánd_Plakát tanévnyitó



Az erdei iskolai képzés már hagyománynak számít a Sánta Erzsébet Általános Iskola  életében. Az erdei iskola megvalósítása fontos az iskola számára, hiszen az ott eltöltött idő alatt fejlődik a tanulók szociális fogékonysága,a tapasztalati ismeretszerzés jobban rögzülő tudást biztosít számukra, bensőségesebb viszony alakul ki a tanárok és a diákok között, növekszik a tanulók fizikai állóképessége. Ebben a tanévben a TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0432 pályázat finanszírozásával 2015. június 01-05. között a tiszakarádi Sánta Erzsébet Általános Iskola 30 tanulójának nyitott lehetőséget, hogy erdei iskolai képzésben vehessen részt a csodálatos környezetben fekvő Boldogkőváralján. Az 5 napos táborba 5. és 7. osztályos tanulók kerültek bevonásra. Sok gyermeknek ez volt az első igazi kirándulása, hiszen eddig nem volt lehetősége, hogy ilyen táborban részt vegyen. Június 1-jén a 30 diák izgatottan várta az indulás pillanatát. 9:00-kor indult el a busz, majd az egy órás út után érkezett meg a Tekerjes Fogadóhoz, amely az 5 napra a szállást biztosította. A szobák elfoglalása után a heti program ismertetésére került sor. A megvalósítók igyekeztek változatos programokkal ellátni a gyermekeket. A programok között szerepelt a számháború, kirándulás a Blaskó-kúthoz, régészkedés, rókavadászat, nemzet aranya játék, várlátogatás, Péchy-Zichy kastély megtekintése, valamint rendhagyó történelem-, magyar-, földrajz-, biológia órákon vehettek részt a tanulók. A tábor ideje alatt napi ötszöri étkezés volt biztosítva a tanulóknak. A gyerekek élvezték a programokat, örömmel vettek részt a különböző versenyekben, játékokban. Az öt nap hamar eltelt és mindenki elfáradtan  ugyan, de rengeteg új élménnyel tért vissza Tiszakarádra.

-OCs-



Programajánló:
Lovastábor Tiszakarádon

2015. július 27-től 31-ig -ig bentlakásos lovas táborozáson vett részt a Sánta Erzsébet Általános Iskola 25 tanulója a Bodrogközi Bagolyvár Lovasiskolában. 
A részt vevő gyerekek számára a szervezők változatos programokkal készültek. A nyaralás és kikapcsolódás, közösségi élmények szerzése mellett célunk volt, hogy a gyerekek testközelből tapasztalhassák meg természet szépségét, a lovak gondozását, ápolását. A „Gyakorlat tanít” szlogen így ezen a táboron is megvalósult. 
A gyerekek napi 5-szöri étkezést kaptak. A táborozók lovasoktatásban részesültek: 2 lovaglás (reggel, este). Megismerkedtek az állatok gondozásával, az etetési-, itatási, tisztítási feladatokkal. Elsajátították a lovaglás alapjait, követelményeit, a lovaglási módokat. Napközben különböző programokon vehettek részt: lovas kocsizás, kézműves foglalkozás, és egyéb sportolási lehetőségeket próbálhattak ki. A tábor vendége volt Kubus Miklós aki bemutatót tartott a gyerekeknek a lovas íjjászkodás fortélyairól, amit nagy örömmel próbáltak ki a tábor lakók A hét folyamán a gyerekek lovasbemutatón és kutyásbemutatón is részt vettek. A tábor zárásaként a tábortűznél szalonnasütést majd éjszakai túrát szerveztek. A versenyek eredményeinek hirdetésével, a jurta elbontásával zárult a tábor, amelyről minden tanuló életre szóló élményekkel tért haza.

-OCs-



Tájékoztatjuk a település lakosságát, hogy Cigánd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 28. napján tartott testületi ülésén döntött a cigándi gyermekek iskolakezdési támogatásáról.

A döntés értelmében minden általános iskolás gyermek ingyenes tanévkezdő füzetcsomagban részesül. Esetükben további teendő nincs, a füzetcsomagot az első tanítási napon az iskolában osztják ki.

 

A középfokú és felsőfokú tanulmányokat folytató gyermekek részére egységesen 5000 forint iskolakezdési támogatást biztosít az önkormányzat.

 

A támogatás feltételei:

  • nyilatkozat a támogatást igénylő szülő/gondviselő személyéről,
  • a 2015/16. tanévre szóló iskolalátogatási igazolás.

 

A nyilatkozatot és az iskolalátogatási igazolást a Cigándi Polgármesteri Hivatal Hatósági és Igazgatási Osztályán lehet leadni.

 

Az augusztus 25. napjáig benyújtott kérelmek kifizetésére augusztus utolsó hetében, a szeptember hónapban benyújtott kérelmek kifizetésére szeptember utolsó hetében kerül sor a Cigándi Polgármesteri Hivatal pénztárában.

 

Az iskolakezdési támogatás benyújtásának határideje 2015. szeptember 30.

 

Cigánd, 2015. augusztus 3.

 

 

 

Oláh Krisztián

polgármester

 

2015_08_05_ciigánd_iskolakezdés támgatása



2015. július 20- július 24-ig nyári napközis tábort tart a Tiszakarádi Református Egyház a gyermekek részére.
A táborban a 24 gyermek tízórait és uzsonnát kap, színes feladatokkal, játékokkal ismertetik meg velük a Jézussal kapcsolatos történeteket. A nap a játékos tanulással kezdődik, majd a délután játékkal folytatódik.
2015. július 22-én a táborban résztvevő gyerekek ellátogathattak a Sárospataki várba és a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárába.
2015. július 24-én a záró napon a szülők is meghívásra kerülnek ahol közösen játszhatnak gyermekeikkel és kiállításra kerülnek a gyermekek hét folyamán készített alkotásaik.

-OCs-

 



otal

 

 

Osztálytalálkozót szervezünk az 1965/66-ban a Bodroghalmi Általános Iskolában végzett öregdiákok számára. Az eseményre előreláthatólag 2016. év elején kerül majd sor.

Ezúton is kérjük az osztálytársakat jelentkezzenek Balogh Andrásnál a 06-30/264-6584-es telefonszámon.

 

 

„Nézz vissza most egy percre, nézz vissza az útra,

Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka,

Nézz vissza, aztán ismét csak előre,

S indulj tovább az alkotó jövőbe.”

/Kiss Jenő/

 

Osztálynévsor:   1965/66

8/A.

  1. Andricsák József
  2. Babják Éva
  3. Balogh András
  4. Bana Ilona
  5. Csallóközi Ilona
  6. Dudics János
  7. Fehér József
  8. Feke Mihály
  9. Fodor Zoltán
  10. Horváth Béla
  11. Kónya Jolán
  12. Lukács Anna
  13. Naár Ibolya
  14. Orosz Borbála
  15. Osztroha Gyula
  16. Palkó Anna
  17. Pauli Márta
  18. Szabados Mária
  19. Szabó Erzsébet
  20. Szabó Gyula
  21. Szólya Jolán
  22. Tóth András
  23. Vajda Éva
  24. Vajda József
  25. Zubik Gyula

 

8/B.

 

  1. Csomós Jolán
  2. Gál János
  3. Gyöngyösi Piroska
  4. Ignáth Ilona
  5. Ignáth Jolán
  6. Jákób Margit
  7. Kazup Mária
  8. Kiss Béla
  9. Leskó Erzsébet
  10. Magyar József
  11. Nagy Anna
  12. Nagy Erzsébet
  13. Novák Ibolya
  14. Orosz Ilona
  15. Rajna Ilona
  16. Rátkai László
  17. Réz József
  18. Szépréti László
  19. Tóth Erzsébet
  20. Tóth Mária
  21. Tóth Rudolf

Elevenítsük fel a régmúlt vidám emlékeit!

 



Elballagtak a Bodrogköz Kincsei Bölcsőde azon gyermekei 2015. június 19-én, akik szeptemberben óvodába mennek.

A szülőket és a vendégeket Fegyváriné Németh Ilona szakmai vezető köszöntötte, aki köszönetet mondott a szülőknek, hogy bizalommal a bölcsőde dolgozóira bízták gyermekeiket.

A köszöntőt követően a gyerekek bevonultak a csoportszobába, ahol az éven tanult dalokból, versekből összeállított műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek. A műsor után minden gyermek megkapta a ballagó tarisznyát. A büszke szülők egy kisfilmet nézhettek meg, mely a bölcsőde életét mutatta be, melynek végén egyesével mutatták be az óvodába tovább lépő gyerkőcöket.

A ballagás egy meglepetés produkciót is tartogatott, hiszen a ballagó csemeték és a nevelők egy rövid táncot mutattak be a jelenlévőknek.

A szülők nevében Filep Istvánné egy megható beszédben köszönte meg a nevelők odaadó, szeretetteljes munkáját.

-kg-



Hivatalosan is elkezdődött a vakáció a cigándi Kántor Mihály Általános Iskolában.

A tanévzáró ünnepséget 2015. június 17-én tartották az iskola udvarán.

A Himnuszt követően Géresi Vivien 5.a osztályos tanuló szavalatát hallhatták a jelenlévők.

A vers után Némethné Szendrei Csilla igazgatóasszony értékelte az elmúlt tanévet, ismertette a tanév során a tanulmányi és sportversenyeken elért eredményeket és megköszönte a diákok és a pedagógusok egész éves kitartó munkáját és zárta be a 2014/2015-ös tanévet. Igazgatóasszony továbbá elbúcsúzott attól a három tanulótól, akik hatosztályos gimnáziumban folytatják tovább tanulmányaikat.

Az ünnepi beszéd után igazgatóasszony és Iski Dezső igazgatóhelyettes adták át a jutalomkönyveket azoknak a diákoknak, akik tanulmányi eredményeik, sport teljesítményeik vagy az iskolai életben nyújtott kimagasló tevékenységeik alapján kiérdemelték azokat.

Tomori Petra 5.a osztályos tanuló szavalata  és a Szózat elhangzása után az osztályfőnökök kiosztották a gyerekek által már nagyon várt bizonyítványokat, és kívántak kellemes nyarat mindenkinek.

-kg-



Programajánló:
Pedagógusnap Cigándon

Pedagógus nap alkalmával köszöntötték dolgozókat 2015. június 5-én és 2015. június 9-én Cigándon.

A június 5-i eseményen a Kántor Mihály Általános iskola tanárai mellett a zemplénagárdi és révleányvári tagintézményeinek dolgozói és a nyugdíjas pedagógusok vettek részt, akiket Iski Dezső igazgató helyettes és Oláh Krisztián köszöntött. Ezt követően Buda József a Klebersberg  Intézményfenntartó Központ Cigándi Tankerületének vezetője vette át a szót, aki az éven kiemelkedő munkájáért elismerő oklevelet adott át Terjék Károlyné, Oláhné Terjék Erzsébet, Koi Csaba, Gál Mariann és Szabóné Horváth Eszter részére, valamint nyugdíjba vonulása alakalmából Vasziné Tóth Katalin vehetett át emléklapot.

Ezt követően egy kellemes hangulatú ebédel zárult a délután.

2015.0június 9-én a Cigándi Tündérkert Óvoda és Bölcsőde és tagintézményeinek  munkatársai valamint a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár dolgozói  és a nyugdíjas pedagógusok vettek részt egy közös ebéden a pedagógus nap alkalmából. A vendégeket a pénteki naphoz hasonlóan Oláh Krisztián polgármester köszöntötte és kívánt sikeres folytatást a munkához a jelenlévőknek.

 

-kg-



Virágba borult a Kántor Mihály Általános Iskola 2015. június 13-án nyolcadik osztályos tanulói ballagási ünnepségén.

Az ünnepségen a ballagó nyolcadikosok és osztályfőnökeik végigvonultak az iskola két épülete között, majd visszaérkezve az iskola udvarára kezdetét vette a tanulók búcsúztatása.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Némethné Szendrei Csilla igazgatóasszony, aki sok sikert kívánt a diákoknak az élethez.

A nyolcadikosok nevében Körmöndi Anasztázia, a hetedikesek nevében Durku Tímea búcsúzott, Kolozsvári Ágnes, Bodnár Laura és Mándy Klaudia pedig egy verssel köszönt el diáktársaiktól.

A hagyományoknak megfelelően átadásra került az iskola zászlója is, melyet a nyolcadikosok adtak át a hetedik osztályosok számára. A ballagó osztályok képviselői egy-egy szalagot kötöttek emlékül a zászlóra.

Ezt követően igazgató asszony adta át a jutalmakat azoknak a tanulóknak, akik a tanévben kiválóan teljesítettek, mind tanulmányaikban, mind sportban és az iskola közösségi életében.

A ballagási ünnepségen közreműködött az iskola énekkara, Némethy Viktória vezetésével, valamint  az iskola egykori tanulói közül Harsányi Zsófia, Tóth Patrícia és Géresi Gabriella, akik egy-egy dallal búcsúztak a tanulóktól.

-kg-



A Darányi Ignácz Terv keretében felújított szabadtéri színpad átadására és a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola cigándi kihelyezett tagozatának néptáncos növendékeinek tanévzáró műsorára érkezők töltötték meg a Hősök terét Cigándon 2015. június 9-én.

A ragyogó időben megrendezett ünnepségen Oláh Krisztián, Cigánd Város polgármestere köszöntötte a publikumot, és beszédében elmondta, hogy miért is volt szükség a szabadtéri színpad megújulására, valamint megköszönte a munkálatokban résztvevő BAL-ÉP Invest Kft és a  Cigánd Településüzemeltetési és Városfejlesztési Nonprofit Kft dolgozóinak a munkáját.

A rövid köszöntőt követően Kristóf István református lelkész áldotta meg az  új színpadot, majd Oláh Krisztián polgármester úr és György Balázs a kivitelező BAL-ÉP Invest Kft tulajdonosa vágta át a nemzeti szín szalagot.

A színpad átadó ünnepség után a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola cigándi kihelyezett tagozatának néptáncosai vették birtokukba a színpadot, akik műsorukban bemutatták az éven tanult táncokat és játékokat nagy sikert aratva a szülők és érdeklődők körében.

-kg-



2015. június 13-án elbúcsúztak a Tiszakarádi Általános Művelődési Központ Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda nagycsoportosai az óvónőktől, a dadáktól és csoporttársaiktól.
A műsort az Óvoda vezetője Pálóczi Mária nyitotta meg. Ezt követően a ballagó gyerekek mutatták be műsorukat . A kisebbek búcsúversekkel köszöntek el társaiktól.
A műsor végén a vendégek átadták virágaikat és ajándékaikat a gyerekeknek.

-OCs-



További programajánlatok a Bodrogközben:

Teljes programajánló »