Az erdei iskolai képzés már hagyománynak számít a Sánta Erzsébet Általános Iskola életében. Az erdei iskola megvalósítása fontos az iskola számára, hiszen az ott eltöltött idő alatt fejlődik a tanulók szociális fogékonysága,a tapasztalati ismeretszerzés jobban rögzülő tudást biztosít számukra, bensőségesebb viszony alakul ki a tanárok és a diákok között, növekszik a tanulók fizikai állóképessége. Ebben a tanévben a TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0432 pályázat finanszírozásával 2015. június 01-05. között a tiszakarádi Sánta Erzsébet Általános Iskola 30 tanulójának nyitott lehetőséget, hogy erdei iskolai képzésben vehessen részt a csodálatos környezetben fekvő Boldogkőváralján. Az 5 napos táborba 5. és 7. osztályos tanulók kerültek bevonásra. Sok gyermeknek ez volt az első igazi kirándulása, hiszen eddig nem volt lehetősége, hogy ilyen táborban részt vegyen. Június 1-jén a 30 diák izgatottan várta az indulás pillanatát. 9:00-kor indult el a busz, majd az egy órás út után érkezett meg a Tekerjes Fogadóhoz, amely az 5 napra a szállást biztosította. A szobák elfoglalása után a heti program ismertetésére került sor. A megvalósítók igyekeztek változatos programokkal ellátni a gyermekeket. A programok között szerepelt a számháború, kirándulás a Blaskó-kúthoz, régészkedés, rókavadászat, nemzet aranya játék, várlátogatás, Péchy-Zichy kastély megtekintése, valamint rendhagyó történelem-, magyar-, földrajz-, biológia órákon vehettek részt a tanulók. A tábor ideje alatt napi ötszöri étkezés volt biztosítva a tanulóknak. A gyerekek élvezték a programokat, örömmel vettek részt a különböző versenyekben, játékokban. Az öt nap hamar eltelt és mindenki elfáradtan ugyan, de rengeteg új élménnyel tért vissza Tiszakarádra.
-OCs-


























