A Csillagtúra 2015 augusztus 2-án vasárnap kezdődött, Boldogkőváralján. Az
érkezés után a résztvevők balesetvédelmi oktatáson vettek részt. Megismerkedtek a tábor rendjével, a programokkal, ügyeleti beosztással. Első nap várlátogatáson vettek részt a gyerekek ahol lovagi tornát is megtekintettek. Hétfőn kreatív foglalkozás keretében több tevékenység mellett elkészítették a tábor zászlaját is. A esti túra előtt a megalakult csapatok tábornyitó versenyeken vettek részt. Kedden kölyökatlétika bajnokság zajlott a zöld, a narancssárga és a citromsárga csapatok között. A sportverseny után számháborúztak a csapatok, a 6 km-re levő erdőben. A számháború után meglátogatták a Tájházat. Szerda menetlevél készítéssel indult, készülve a következő túrára. A Szentiványi – fenyveshez vezető túra szintén 6 km gyaloglás. A nap zárásakén tollaslabda, ping-pong, és foci meccsek zajlottak a tábor területén. Csütörtökön még hosszabb túrára indult a csapat a Blaskó kúthoz, ami 15 km gyaloglást jelentett. Délutáni pihenő után az esti program az éjszakai túra volt: Rókavadászat. A gyerekek izgatottan várták már ezt a hagyományosnak számító programot. Az előkészületek után a program 9 órakor indult, ahol a várnál elrejtett „rókákat” kellett összegyűjteniük. Aztán visszatérve a tábor helyszínére, a rókák kiváltása következett, amit a történelmi, irodalmi, mondavilág-ismereti feladatok megoldásával tehették meg a gyerekek.
A tábor zárásaként a táborvezető értékelte a hetet, eredményeket hirdetett. A hazautazás előtti éjszaka után az utolsó napon, pénteken, augusztus 7-én, még egy túrát tettek a gyerekek Arkára, ami szintén 6 km-es távolság. Így összesen a tábor ideje alatt 56 km-t gyalogoltak a gyerekek.
-OCs-

























