Egy falunapi rendezvényen csodálattal néztem egy régi ismerősöm önfeledt szórakozását. Ismerve múltját, jelenlegi helyzetét megkérdeztem, hogy készíthetek-e vele egy interjút. Örömmel mondott igent a felkérésemre.
Gatyás Veronika gyermekként az akkor még virágzó Monyha- tanya külterületen élt népes családjában, mostohagyermekként,nehéz körülmények között, de egészségesen.
– Kedves Vera! Mi történt veled családodból való kikerülésed óta?
– Családot alapítottam 1994-ben, 4 gyermeknek adtam életet és neveltem őket édesapjukkal Monyhatanyán. Az idő múltával egyre gyakrabban lettek egészségügyi problémáim, gyakran voltam kórházban. Az egészségügyi problémáim következménye volt az élettársi kapcsolatom megromlása. Egy gyermekem intézetben nevelkedik, hármat édesapjuk nevel már új családjában.
– Egyedül maradtam család, és támasz nélkül. 2003-ban térd alatt mindkét lábamat amputálták érszűkület, és fagyás miatt.
– Hogy tudtad feldolgozni ezt a sok lelki sérülést?
– A műtét után sokáig voltam kórházban, ahol pszichésen is kezeltek.
2005-ben a Sátoraljaújhelyi Kórházból az Ököritófülpösi Rehabilitációs Intézménybe lettem beutalva, ahol több hozzám hasonló sorsú emberrel ismerkedtem meg, többek között a párommal is, aki mai napig társam, és ápolóm. Itt sajátítottam el a keresztszemes kézimunkázást, nyaklánc-, karkötő-, telefontartó készítésének fortélyait.
Az intézetből való távozásunk után a Lácacsékén élő nővérem fogadott be.
A helyi körzeti orvos Dr. Salamon Sándor, és Sipos Zoltánné jegyzőnő közreműködésével 2009-ben elkerültünk a Vámosújfalui „Búzavirág Alapítvány”-hoz, ahol három évig voltunk.
– Mivel foglalkozik az az alapítvány?
A Búzavirág Alapítvány vakok-, és gyengén látók valamint mozgássérültek bentlakásos intézménye. Az ott élők számára lehetőséget nyújtanak kézműves mesterségek elsajátítására, de vannak itt szájjal, és lábbal festő testi fogyatékos embertársaim is. Nyáron gyermekek számára is biztosítanak táborozási lehetőséget.
Itt tanultam meg szőni, kerámiát festeni, kosarat fonni. Az itt megszerzett tudásomat szívesen kamatoztatnám a helyi közösség számára segítségként, amennyiben van rá igény.
– A három év után hogyan alakult az életed, mivel töltöd szülőfaludban a mindennapokat?
– Az említett alapítvány segítségével sikerült saját lakáshoz jutnunk Lácacsékén. A kapcsolat nem szakadt meg, sőt a mai napig segítséget nyújtanak számunkra a mindennapi megélhetéshez.
– Ezt hogyan érted?
– Német Márta intézményvezető asszony bútorokkal, egyéb berendezési tárgyakkal, ruhaneművel segít. Megoldotta azt is, hogy itthonról tudjak bedolgozni. Szövőszéket biztosított számomra, és rendszeresen biztosítja a házi szőttes készítéséhez szükséges alapanyagot, és elszállítja a kész szőnyegeket. Végtelenül emberséges, és segítőkész, amiért ez úton is szeretnék neki köszönetet mondani.
Most már újra van értelme az életemnek. Azon túl, hogy saját megélhetésemet tudom biztosítani, maradandó értéket tudok nyújtani a munkámmal, és így nem érzem magam feleslegesnek, tehetetlennek.Testi fogyatékosként, és úgy hogy az élet által okozott lelki sebeim már soha nem fognak behegedni, ki merem jelenteni, hogy teljes értékű emberként élek.
Itt szeretném még elmondani sorstársaimnak, hogy soha nem szabad feladni, és hálámat kifejezni azoknak az embereknek, akik munkájuk révén, vagy szabad akaratukból, de önzetlenül segítenek a rászorulókon.
– Kedves Vera! Köszönöm az ajánlatot a kézműves foglalkozásokhoz való segítségre vonatkozóan, és azt hogy nyilatkozatoddal biztatást, reményt nyújtasz a hasonló sorsúak számára.
Kívánok számodra a továbbiakban is kitartást, erőt, és jó egészséget.
-tné-
