Ricsén 2013. június 15.-én 10:00 órai kezdettel a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 8. osztályos tanulói búcsút vettek iskolájuktól, tanáraiktól.

11 lány és 18 fiú végzett az idén. Osztályfőnökeik Barabásné Németh Georgina és Soltész Béla tanárok voltak. A ballagók az utolsó osztályfőnöki óra megtartása után elindultak termükből és végigjárták a tantermeket, ahol sok barát, rokon, testvér vett búcsút egy-egy szál virággal.
A hetedikes tanulók és osztályfőnökük Tótokné Szabó Erzsébet és Dombóvári István segédkeztek a ballagás menetén. Nagyon szépen díszítették fel az egész iskolát virágokkal, amit előző nap gyűjtöttek és elmondták búcsúztató beszédüket.
Sor került az egész év folyamán nyújtott nyolcadikosok kimagasló teljesítményének megjutalmazására is. Számos sakkversenyen értek el nagyon jó helyezéseket tanulóink, valamint társastánc, és közösségben végzett munkáikért kaptak oklevelet és kupát. A tanulók közel 60%-a folytatta tanulmányait, szakközépiskolákban, szakmunkásképzőkben, amihez további sok sikert kívánunk. A nyolcadikos diákok egy szál virággal köszönték meg szüleiknek az eddigi gondoskodást, majd egy-egy lufit kaptak, amit a levegőbe engedtek kívánságaikkal, abban a reményben, hogy talán teljesülni fog. Reméljük így is lesz, de valójában rajtuk áll életük további alakulása. Mivel körzeti Általános iskola, a szomszéd falukból is ballagtak iskolánkban diákok. Ricseieken kívül Semjén, Lácacsékei diákok végeztek.
A közel másfél órás ünnepség zavartalanul zajlott le, az időjárás kegyes volt a gyerekekhez és vendégeikhez, hiszen vendégek is voltak bőven. A gyerekek további ünneplésüket otthon a családdal folytatták.
A bankettet csütörtökön tartották meg, ami nagyon jól sikerült.
Az évzáróra június 24.-én kerül sor.
Sok kép a facbook-on katt ide!
-szcs-



















