bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Kellemes környezetben illetve gyönyörű időben zajlott a Semjéniek falunapja július 26-án. Ez a esemény a falu egyik legjobban várt programja egész évben.  

A siker sok előkészületet igényelt. A program szervezői már korán reggel munkához láttak. Legelébb a szákácsok láttak munkához, hogy időben ebédet adhassanak a népes közönség tagjainak.

A község lakói déltől ebédelhettek a Faluház nagytermében. A ” jó ebédhez szólt a nóta” amit a Bodrogközi Cigányzenekar biztosított. A rendezvényre természetesen meghívást kaptak a Bodrogköz Polgármesterei illetve járási hivatal vezetője is, akik szép számban fogadták el a vendégségbe hívást.

Négy órától a község szabadidőparkjában folytatódott tovább a falunap. Az amatőr művészeti csoportokból összeállított műsorban fellépők között voltak már visszatérők, de új meghívottakat is láthatott a közönség.

A koraeseti a „profik” következtek. Jolly és Suzy mulattatta a duzzadt közönséget, ami minden korosztály számára nagyon nagy öröm és jó hangulat hozott.