A Fogyatékkal élők világnapja alkalmából gyűltek össze Cigándon a Nagy Dezső Művelődési Ház dísztermében 2016. december 9-én.
Az ünnepségen a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ fogyatékkal élő ellátottai vettek részt. A rendezvényez tiszteletét tette Oláh Krisztián polgármester úr, Dakos Jánosné, a BTKT Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője és Némethné Szendrei Csilla, a Kántor Mihály Általános Iskola igazgató asszonya, a Pedagógiai Szakszolgálat Dolgozói, valamint a Fogyatékkal Élőkkel foglalkozó Egyesületek, szervezetek képviselői.
A színpadi műsor Kovács Gábor Hétköznapi hősök című versével kezdődött, melyet a szerző előadásában hallhattak meg a vendégek.
Ezt követően Kertész Zoltán a Támogató Szolgálat és a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének vezetője köszöntötte a jelenlévőket.
A program további részében a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének ünnepi műsorát láthatták, melyben közreműködött a Kántor Mihály Általános Iskola énekkara Némethy Viktrória vezetésével.
Őket követte az iskola énekkarának produkciója, valamint a Sarkantyús Néptáncegyüttesnek, a cigándi Idősek Klubjának, a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola balett és moderntáncosainak, a TriAngel Majorette Tánccsoportnak és a sárospataki Erdélyi János Általános Iskola tanulóinak bemutatója.
Daraktsi Alexandra előadásában két karácsonyi verset is meghallgathatott a publikum.
A színpadi előadások végén a Támogató Szolgálat és a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének dolgozói egy adventi történet bemutatásával kívántak kellemes ünnepeket az egybegyűlteknek.
A rendezvény zárásaként a vendégeknek a Szociális Szolgáltató Központ családgondozói egy kis étellel, süteménnyel és üdítővel látták vendégül a megjelenteket.





































