bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Azt mondják az idősek, hogy megették már a kenyerük javát. Mit is jelent ez? Talán azt, hogy megtették mindazt, amit a család,a nemzet elvárt tőlük, és már a pihenés évei kell, hogy következzenek békében, nyugalomban. Aktívan vagy passzívan, anyagi gondokkal,gyengülő egészséggel, a gyerekek, unokák, nyújtotta örömökkel,borúval- derűvel morzsolják lassuló tempójú napjaikat. Már hagyománnyá vált, hogy évente október 1-jén meghívják a Szép korú tagokat azért hogy kifejezzék hálájukat, tiszteletüket, megbecsülésüket és szeretetüket azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után köztük, klubtagként  töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket, így történt ez 2014. szeptember 30-án is! A koordinátor,a polgármester úr és két klubtag  köszöntője után a Bárókert Óvoda gyermekei vidám táncos-verses előadásukkal folytatták a programot és tették színesebbé, melyet a szépszámú közönség nagy figyelemmel hallgatott, majd nagy tapssal jutalmazott. Cserébe kis ajándékkal köszöntötték a vendégeket. Ez úton is köszönik az óvónőknek a színvonalas felkészítést! Az idei ünneplés is mint az a tavalyi évekhez hasonlóan a klubtagok által készített ízletes töltött káposzta elfogyasztásával  folytatódott. A talpalávalóról pedig egyik „zenész” klubtagjuk gondoskodott.

A Pácini Idősek Klubjának vezetője reméli, hogy emlékezetes maradt ez szép délután mindenki  számára és jövőre ugyanitt találkozhatnak.

Tóthné Bodnár Emese Klubvezető