III. alkalommal került megrendezésre a Zempléni Református Egyházkerület hittanévzáró ünnepsége Focikupa keretében.
2014. május 17-én az egyházkerület településinek általános iskolás diákjai hittanévzárón vettek részt Alsóbereckiben. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődött a Református templomban ahol Dr. Börzsönyi József esperes tartott prédikációt. Az áhítat után a Tichy Lajos Sporttelepen jelentek meg a kisiskolás diákok akik nagy izgalommal várták a focimeccsek kezdetét. 17 településről érkeztek a kis csapatok: Bodroghalom, Felsőberecki, Karos, Kisrozvágy, Lácacséke, Mezőzombor, Nagyrozvágy, Pácin, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Semjén, Szerencs, Taktaszada, Tarcal, Vámosújfalu, Viss és természetesen a hazai csapat Alsóberecki. Három pályán zajlottak a mérkőzések. A focimeccsek mellett az épületben Bibliaismereti versenyt valamint kézműves foglalkozást tartottak a kisebb korosztálynak. A helyi Református gyülekezet tagjai meleg teával és virslivel kínálták a kimerült focistákat. A kupát a sátoraljaújhelyi Református Iskola csapata vitte el. Az alsóberecki csapat második helyezést ért el.






























