bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Cigánd Város Önkormányzata és A „Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány harmadik alkalommal szervezte meg a Sőregi emlékülést. Az ünnepi eseményt 2019. november 16-án tartották meg a Bodrogközi Múzeumporta Sőregi-házában.
A rendezvényen részt vett Oláh Krisztián polgármester, Tóth János alpolgármester, dr. Szepesy Márk jegyző, a képviselő-testület tagjai, valamint a város intézményeinek vezetői, civil szervezeteinek képviselői.
A megjelent vendégeket Kovács Gábor közösségfejlesztő köszöntötte.
Ezt követően Csáki Balázsné, A „Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Bodrogközi Múzeumporta nagykövete emlékezett meg Sőregi Márton, egykori kántortanítóról és fiáról, Sőregi Jánosról, aki városunk szülöttje, a debreceni Déry Múzeum egykori igazgatója volt.
Kovács Gábor közösségfejlesztő Janka András néhai cigándi pedagógus születésének 100. évfordulója alkalmából tartott prezentációt.
Viga Gyula néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár gondolatai következtek, melyet az Újabb tanulmányok Cigánd múltjáról című kiadvány szerkesztőjeként osztott meg az emlékülés résztvevőivel. Majd a tudományos kötet két szerzőjének könyvbemutató előadása következett: Takács Péter történész, nyugalmazott egyetemi tanár Cigánd elmúlt két évszázadáról, míg Páll István nyugalmazott múzeumigazgató, néprajzkutató Cigánd népi építészetéről tartott előadást.
A szervezők nevében köszönjük a támogatók, előadók, dolgozók közreműködését. Nélkülük nem jöhetett volna létre ez az emelkedett hangulatú rendezvény.