A Tiszakarádi Általános Művelődési Központ Szivárvány Napközi Otthonos Óvodája minden éven megrendezi vers –és mesemondó délelőttjét. Idén 2014. április 10-én került erre sor, ahol 15 iskolába készülő gyermek szerepelt. A gyermekek már több hete nagy várakozással készültek erre az eseményre. A versek és mesék közötti választásban a szülők segítettek, de voltak olyanok is akik az óvodában hallott versek és mesék közül választottak. A vers-és mesemondó délelőtt azért is volt fontos, mert az óvodapedagógusok ezzel is felkészítik a gyermekeket az iskolai életre, szereplésekre. Az eseményen 11 főtől verset, 4 főtől pedig mesét hallhattak a jelenlévők. Kedvenc mesék és versek közül elhangzott többek között: A Kiskakas gyémánt félkrajcárja, Nagytakarítás a napnál, Mese a falánk tyúkocskáról, Móra Ferenc: A csókai csóka, Móricz Zsigmond: Iciri-piciri, Fazekas Anna: öreg néne őzikéje.
Vers kategóriában külön dicséretben részesült Lukács Bálint, Zsiga Lilla, Kiss Dominik, Sánta Lara.
Mese kategóriában dicséretben részesült Kulics Lili, Nagy Petra.
Az óvodapedagógusok buzdítják a gyerekeket a gyakori vers és mese hallgatásra, a szülőket pedig arra, hogy minél több alkalommal olvassanak gyermekeiknek.
-ocs-































