A NEGYEDIK GYERTYALÁNG is fellobbant KISROZVÁGYON vasárnap délután 3 órakor.
A rendezvény egy visszaemlékezéssel kezdődött, a három hétvégére.
A három gyertyát meggyújtók közül,egy-egy fő képviselte a csoportját.
Az első gyertyát a Képviselő Testület tagjai gyújtották, a nevükben Roják Laura Julianna polgármester asszony, köszöntötte a jelenlevőket.
A második gyertyát, az Idősek Klub tagjai gyújtották meg, közülük Roják Ferencné Angéla néni egy értékes történettel készült.
A harmadik héten a köz-foglalkoztatottak szerepeltek, és ők tőlük Tóth Ágnes olvasott fel egy verset.
A negyedik héten , azaz az utolsó gyertya lángnál, a béke és szeretet nevében, a fiatalok képviseltették magukat.
Többen készültek színvonalas, szép történetekkel, versekkel, és olyan sokat mondó,tanulságos, kedves felolvasások is elhangzottak, ami ennek az eseménynek a mondanivalója lenne, hogy a szeretet a legfontosabb emberi tulajdonság.
A fiatalok közül a lány szereplők: Branyiczki Ildikó, Kenikker Krisztina,Juhász Emese, Csombók Valéria,
A fiú szereplők: Branyiczki Botond, Csombók Roland, Tóth László, és Nemes Róbert voltak.
Köszönet nekik a szereplésért, és azért,hogy értékes felkészülésükkel is éreztették, hogy
mennyire jó lenne, ha ezek a napok és ünnepek valóban arról szólnának, amiről kellene, és nem a kapzsiságról, a vásárlási lázról, és az egymás eltaposásáról.
Pál apostol szavait idézve „ Ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok
“LZS”
„

































