2013. november 17-én tartotta utolsó istentiszteletét Nagyrozvágyon Almási Ferenc, a református gyülekezet eddigi lelkésze.
A lelkipásztor és felesége, aki szintén lelkész, 2008 nyarán érkezett községünkbe és vette át a gyülekezet irányítását. Az öt év alatt sokat tett az egyház és a falu közösségének fejlődéséért. Ez év őszének elején mégis úgy döntött, hogy elfogadja a Miskolci Tetemvári Gyülekezet meghívását, akik felkérték Őt, hogy legyen a gyülekezet vezető lelkésze.
Kicsit szomorúan értesültünk erről a hírről, de elfogadtuk döntését.
Szerencsére a gyülekezet nem sokáig marad vezető nélkül, hiszen Kállai László személyében új lelkész érkezik közénk a jövő év januárjától. Az istentiszteleteket addig Czinke Sándor, a pácini református egyház lelkésze fogja megtartani. Esetleges temetéssel kapcsolatosan is Őt kell keresni.
A község minden lakója nevében kívánunk sok szerencsét és Isten áldását az Almási családnak új életükhöz.
-va-




















