bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Anyák napja KisrozvágyMinden év májusának első vasárnapján országszerte az Édesanyákat ünnepeljük. Ez a nap, amikor köszönetet mondunk a végtelen szeretetért, törődésért, gondoskodásért és segítségért, amelyet születésünktől kezdve tőlük kapunk. Köszönetünk kinyilvánításaként mi kisrozvágyiak is köszöntöttük az édesanyákat ezen a gyönyörű napon.

A köszöntésre 2013. május 5-én délután került sor a település Művelődési házában. A gyermekek által egy nagyon szép és tartalmas műsorral kedveskedhettünk a jelenlévő édesanyáknak, nagymamáknak. A műsort egy hetekig tartó próbasorozat előzte meg, amelyben a gyermekek megtanulták a verseket, énekeket és táncokat, amelyeket előadtak. A felkészülésüket nagy odaadással és szorgalommal két helybeli fiatal lány segítette. A zenés, verses és táncos köszöntő után minden jelenlévőt egyesével köszöntöttek a gyermekek egy szál virággal és az általuk készített üdvözlőlapokkal.

A szülők nagy figyelemmel és a meghatódottságtól könnyeiket hullatva figyelték  gyermekeik műsorát.

Az ünnepség zárásaként az édesanyák megvendégelésére került sor, amikor elfogyaszthatták a képviselő testület tagjai által készített finomabbnál finomabb süteményeket.

Településünkön nagyon fontosnak tartjuk az édesanyák köszöntését, ezért minden bizonnyal jövőre is sor kerül majd erre a nemes eseményre.