bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

 

A cigándi Kántor Mihály Általános Iskola nyolcadikos tanulóinak ballagási ünnepségét tartották 2016. június 11-én.

A központi iskolában tartott eseményen a végzős diákokat először a hetedikes társaik búcsúztatták a tantermekben, majd a ballagók osztályfőnökeikkel végig sétáltak Iskola utcán, és az „Új iskola” érintésével köszöntek el az intézménytől.

A ballagási ünnepségen a Némethné Szendrei Csilla igazgató asszony búcsúztatta a nyolcadikos tanulókat.

Verset szavalt Markovics Annabella hetedik, és Durku Tímea, valamint György Laura nyolcadik osztályos tanuló. A hetedikesek nevében Fülöp Kinga búcsúztatta végzős társaikat. A nyolcadikosok nevében pedig Jaskó Botond köszönt el a diákoktól és a tanároktól.

Némethy Viktória vezetésével a megjelent szülők, tanárok és a diákok egy-egy dalt hallhattak a hetedik osztályos lányoktól, a nyolcadikos lányoktól illetve az iskola énekkarától.

Az elmúlt tanévben elért eredményekért és az iskolai közösségi munkáért igazgató asszony adott át jutalomkönyveket azoknak a diákoknak, akik kiemelkedően teljesítettek ezeken a területeken.

A végzős tanulók átadták az iskola zászlóját is, melyet a hetedik osztályok képviseletében Balogh Milán és Tóth Elizabet vett át.

Egy dallal búcsúzott a ballagóktól Harsányi Zsófia, iskolánk egykori tanulója is.

Az ünnepi műsort követően a gyerekek szülei, rokonai adhatták át a virágokat a tanulóknak.