Múzeumoké volt az éjszaka
Az országos Múzeumok éjszakája programsorozat keretein belül került sor, 2014. június 21-én, az „Ég a tűz, szentiváni tűz” című rendezvényre, mely a Tájház udvarán került megrendezésre.
A vendégeket Csáki Balázsné, „A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte.
A program további részében a helyi amatőr művészeti csoportok bemutatója következett.
A Tájházhoz látogatókat a szervezők cigándi kemencés bélessel és kenyérlángossal vendégelték meg, mely finomságokat a „A Bodgrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány önkéntesei készítettek.
Az est fő momentuma a tűzugrás volt, ami vidám hangulatban telt. A szentiváni tűz átugrása a szerelmesek egyik jelképe volt a népi hagyományban, de nem csak a szerelmesek tulajdonítottak neki mágikus erőt. A különböző betegségben szenvedő emberek azt tartották, hogy a tűz átugrásával megtisztulnak a betegségektől.
Mindemellett a rendezvény alatt a látogatóknak lehetőségük nyílt kézműveskedni, lovas szekéren várost nézni, szentiváni dalokat tanulni.
A kiváló hangulatú este végén minden érdeklődő élményekkel telve tért haza otthonába.
-kg-











































