Szépen fejlődnek a növények a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás által kiírt óvodakert programban.
A BTKT pályázatot hirdetett a Bodrogközi óvodák illetve iskolák számára. Célja, hogy az óvoda- illetve iskolakertben végzett tevékenység során olyan értékek épüljenek be a gyerekek személyiségébe, melyek garantálják, hogy nyitottabb, a környezetük problémáira aktívabban, konstruktívabban reagáló felnőtté váljanak. Pozitív irányba terelje a résztvevő gyerekek környezeti gondolkodását és kultúráját. A gyerekek a növények ápolásán a kertészkedésen keresztül a gyakorlatban sajátítják el környezetük megóvásának fontos lépéseit, technikáit.
Az alsóberecki óvodások három ágyást alakítottak ki. Az első ágyásba fűszernövényeket ültettek, egy másik ágyásban egynyári növények kerültek, míg a harmadik ágyásba, a zöldségeskertbe, magot vetettek és paradicsom palántát ültettek.
-tbm-




























