bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Napsütötte, szép délután fogadta október 23-án az ünnepi megemlékezésre látogató embereket. A csodás idő miatt a műsor a Zemplénagárdi Községi Könyvtár előtt lévő emelvényen lett megrendezve. A program Kiss Attila közösségfejlesztő köszöntő beszédével indult, majd közösen elénekelték a Himnusz a műsoron résztvevő vendégek és a szereplők, amit az általános iskolás gyerekek versei követtek. Közben Fodor Tamás éneke-gitáros feldolgozásai tették színesebbé a megemlékezést. Borsodi Ferenc Alpolgármester Úr megható szavalata után, a gyerekek segítségével gyertyagyújtással és főhajtással emlékeztek meg a jelenlévők a forradalom áldozatairól. A műsor zárásaként a Szózat csendült fel az emlékezők ajkaiból. Öröm volt látni, hogy vannak, még akik fontosnak tartják ezt az ünnepet, de az sajnos szomorú volt, hogy csak kevesen jöttek el.

Szeretnénk megköszönni a műsorban való részvételt a következő személyeknek:

Borsodi Ferenc         Alpolgármester

Fodor Tamás            Gitáros-énekes

Balla Réka                 Tanuló

Balla Szilvia               Tanuló

Deák Dóra                 Tanuló

Deák Eszter               Tanuló

Szalmás Antónia       Tanuló

-ka-