bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

A Cigánd Városi Polgárőr Egyesület tagjainak tartottak képzést és vizsgáztatást 2014. november 15-én  az Iskolai étkezdében. Az eseményen a megjelenteket Oláh Krisztián polgármester úr köszöntötte, aki elmondta, hogy ismét egy fontos esemény történt településünkön, hiszen a polgárőrség megalakulásával reményei szerint még jobbá válhat a közbiztonság városunkban. Továbbá kiemelte, hogy az év végéig ki szeretnénk „távolítani” az alkalmazkodni nem tudó, településünkhöz nem méltó állampolgárokat, és helyes útra terelni az „eltévedt bárányokat”. A polgárőrségi feladat teljesen önkéntes alapon működik és nagyon büszke azokra, akik jelentkeztek,hiszen csaknem 70 fő kerülhet bevetésre szükség szerint.

A polgárőrök fő feladata a járőrözés során a rendfenntartás, rendezvények biztosítása lesz, és jelentik, ha valami szokatlant észlelnek a szolgálati útjuk során. Szórólap formájában a járőrök tájékoztatást is adnak a lakosoknak, hogy hol jártak, és milyen eseményeket tapasztalak a járőrözés során. Ez egy új szolgáltatás is lesz egyben. Így ne lepődjenek meg a lakosok, mikor egy tájékoztató cédulát kapnak arról, hogy aznap éjszaka pont az ő házuk előtt haladt el a szolgálat, és ezt jelentik a lakosság felé is.

Antal Ferenc járási koordinátor, a Semjéni Polgárőr Egyesület elnöke elmondta örül, hogy Cigándon is megalakult a szervezet, hiszen a saját példájából kiindulva reméli, itt is olyan hatékonysággal fog működni az egyesület, mint Semjénben. Antal úr után Kecskés Lajos, a cigándi rendőrőrs parancsnoka fejtette ki, hogy mennyire fontos az együttműködés a rendőrség és a polgárőrség között  a bűnmegelőzés és a közbiztonság fenntartása érdekében. Tiszteletét téve emelte a rendezvény fontosságának jelentőségét Dzsupin Róbert r.alezredes, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság vezetője, aki elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja az új szervezet létrejöttét.

Ezt követően Iglai Lajos a Sátoraljaújhelyi Polgárőr Egyesület vezetője tartott képzést a résztvevőknek arról, hogy milyen jogokkal lesznek felruházva a polgárőrök a szolgálatteljesítés alatt és melyek azok a kötelességek, melyeknek feltétlenül eleget kell tenni az egyesület tagjainak. Ezen kívül bemutatta a polgárőrök kötelezően használt felszerelését is.

Varga László, Cigánd Városi Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy 2014. márciusában 12 fő alapító taggal alakult a szervezet, mely az ilyenkor szokásos jogi és adóügyi procedúrák után megkapta a szükséges engedélyeket a működéshez. Az egyesületet az idők folyamán szeretnék a legjobban felszerelni a szükséges tárgyi eszközökkel, mely a hatékony és gyors szolgálatteljesítést teszi majd lehetővé.

A képzést követően egy vizsga tesztlapot töltöttek ki a polgárőr jelöltek.

A vizsgát egy jó hangulatban telt, kötetlen beszélgetéssel társított ebéd követte, mely a délelőtt záró momentuma is volt egyben.

A polgárőrök a hamarosan átadásra kész Polgárőr irodában (régi raktár épület a Vasút utcán) kezdik meg a munkájukat a város biztonsága érdekében.

-kg-