Nagyszerű időt fogott ki az a 69 versenyző, aki elindult az I. Mágocsy Kupa teljesítmény túrán. A legfiatalabb 7 éves a 33 km-es kört teljesítette. A 75 km-en ketten – Dr. Szigeti László és Szladanyi István is bizonyították a maguk 71 évével, hogy 70-en felül is van sportélet.. Joggal mondhatjuk el, hogy nemzetközi versenyt rendezhettünk hiszen az ország több pontjáról, a felvidékről Kassáról is érkeztek versenyzők, magukat megmérettetők, akik családjukat is hozták magukkal. Két kisebb balesettől eltekintve minden rendben ment, ami köszönhető a magyar és a szlovák rendőrségnek, akik éberen vigyáztak a közlekedés biztonságára. Szlovák oldalon – mint nagy versenyeken illik – kék lámpás rendőri felvezetést is kaptak a versenyzőink. A kastély kapujából indult a verseny,majd Szlovákián keresztül a cél ismét a Mágocsy Kastély volt. Friss ásványvíz és babgulyás várta a résztvevőket. Ismerkedtek, szakmai tapasztalatokat szereztek a résztvevők. Boldog de egyben fáradt baráti társaság képét nyújtotta a csapat a Kastély kertjében terített asztalok mellett. Szakmai és technikai segítségnyújtást Vinnai Zsolttól (http://vinibike.hu/) szakmai vezetőjétől és a (Fanatic Kerékpár Üzlet és Szervíz)tulajdonosától kaptuk. Köszönjük a sikeres lebonyolításhoz nyújtott segítségét a kastély és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, a magyar és szlovák rendőrségnek, a pácini polgárőröknek, közmunkásainknak, a sportkörünk vezetőségének (Czinke Csaba és Csatlós árpád képviselőknek és Paronai Tamásnak) a finom babgulyást, Lyócsa Lajosnak az érmeket, Csillik Csillának a molinót és a szervezést.
Köszönjük a részvételt, találkozunk jövőre, júniusban 7-én!



















