bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Szerdán, 2019.április 10-én a ,,Költészet Napa” alkalmából a Nagyrozvágyi Általános Iskola szavalóversenyt szervezett a Nagyrozvágyi Általános Művelődési Központ közreműködésével, az iskola gyermekeinek és a falu lakosainak valamint minden kedves érdeklődőnek. A verseny 13.30 –órakor kezdődött melyre 35 gyermek jelentkezett és ez éven a falu lakosai is nagyon aktívak és érdeklődőek voltak, hiszen 5 felnőtt jelezte részvételi szándékát. A rendezvényt Novella Ivett pedagógus nyitotta meg, beszédében méltatta a verselés és a vers szeretetét és fontosságát, valamint köszöntötte a jelenlévőket, a versenyzőket, a zsűri tagjait, valamint a kedves szülőket és érdeklődőket. A zsűri tagjai voltak: Hogya Orsolya Nagyrozvágy polgármestere, Roják Laura Julianna Kisrozvágy polgármestere, Kovácsné Csillik Csilla Művelődési Ház vezető, Vicickóné Lénárt Edina Idősek Klubja vezetője, valamint Stumpf János a Nagyrozvágyi Általános Iskola Igazgatója. Nagyon szép és izgalmas verseket hallhattak  a zsűri tagjai valamint a kedves jelenlévők, szinte mindenkit magával ragadott a versek varázsa, a gyermekek csillogó és izgatott szemei és hát a felnőtt versenyzők is olyan átéléssel és szeretettel mondták verseiket, hogy a zsűrinek nagyon – nagyon nehéz dolga volt, amikor meghozta a döntését. Hat korcsoportban indultak a versenyzők, az óvodásoktól a fenőttekig. Minden résztvevő emléklapot kapott a versenyen való részvételért, valamint az első helyezettek könyvjutalomban részesültek, a második és harmadik helyezettek pedig írószercsomagot kaptak, egyedül a felnőtt korosztályban kapott minden helyezett könyvjutalmat.

A korcsoportok eredményei:

Óvodások:

  1. Kubik Jázmin
  2. Horváth Balázs

III. Makkai Balázs

 

1-2.osztály:

I.Pongó Dávid

  1. Lövei János

III. Oláh Leila

Csóka Boglárka

 

3-4. osztály:

I.Bedzsó Bence

  1. Deák Petra

III. Balogh Zoltán

 

5-6. osztály:

I.Lőrincz Szilvia

  1. Miklós Noémi

III. Hornyák Boglárka

 

7-8. osztály:

I.Makkai Szabolcs István

  1. Tóth Levente

III. Oláh Roland

 

Felnőtt kategória:

I.Vécsiné Sipos Anikó

  1. Móricz Sándor

III. Móricz Sándorné

Géczy Ferencné