Az ünnepek közeledtével nem szabad elfeledkezni az idős embertársainkról sem, akik közül sokan már egyedül, vagy betegesen töltik az ünnepeket. Fontos, hogy az ilyen emberek is érezzék, ők is fontosak, ők is egy közösség tagjai és rájuk is figyelnek. Ennek jegyében szervezik meg minden évben Karcsán az Idősek Karácsonyi Ünnepségét.
Idén december 20-án, péntek délután a Nagy Géza Művelődési Központban ünnepeltek együtt a község idős lakói. A helyi idősek klubjának dolgozói minden évben megrendezik az idősek karácsonyi ünnepségét a BTKT Szociális Szolgáltató Központ Karcsa Idősek Klubjának ellátottai részére, ami mindig meghitt hangulatban telik. A rendezvényt Biacskóné Balogh Zsuzsanna az idősek klubjának koordinátora nyitotta meg, majd az iskolás gyerekek ünnepi műsorral kedveskedtek az időseknek. Ezután Matyi Péter római katolikus plébános tartott rövid ünnepi misét, majd Czinke-Szabó Ágnes református lelkipásztor ünnepi gondolatait hallgathatták meg a résztvevők, aki közös éneklésre buzdította az ünneplőket. A műsor végén az idősek közül többen verssel és imádsággal köszöntötték idős társaikat. A rendezvény végén került sor a vendéglátásra, valamint az önkormányzat és a BTKT Szociális Szolgáltató Központ által adományozott csomagok kiosztására, melyet azon klubtagokhoz is eljuttatnak, akik nem tudtak részt venni az eseményen.
-cj-














































