bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

A Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat szervezésében véradásra volt lehetőség 2014. január 14-én 9 órától a Nappali Szociális Ellátó Intézmény épületében,  Lácacsékén.

Az előre kihirdetették  eseményt,  jól látható helyeken plakát formájában, és a bodrogkoz.com honlapra is felkerült.  A helyszín adott volt, a feladatot ellátó szakemberek a meghirdetett időpontban a helyükön voltak. Ennek ellenére a korábbiakhoz képest kevesebb önkéntes adott vért.

Természetesen  köszönet jár azoknak, akik hozzájárultak a vérellátás utánpótlásához, az egészségügyi dolgozóknak, akik közreműködtek, és az Önkormányzatnak a helyiség, és a technika biztosításáért.

A szervezők kérik és remélik, hogy a következő alkalommal többen segítenek majd embertársaikon.