bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Immáron a második komoly, országos szakmai szervezet ismerte el a Cigándon folyó kulturális, közművelődési, hagyományőrző szakmai munkát 2013-ban. Még 2013. május 14-én Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában került megrendezésre a Magyar Népművelők Egyesülete XXX. Vándorgyűlése. A konferencián Cigánd – „város” kategóriában elnyerte az “Önkormányzatok a közművelődésért”díjat. 2013. október 3-6. között, a sárközi Decsen került megrendezésre a XI. Országos Tájháztalálkozó, amelynek […]

A Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ Cigándi Idősek Klubjának Nefelejcs kórusa egy élményekben gazdag hetet tölthetett el 2013. Szeptember 30.- Október 03 között Bogácson Az Országos Nyugdíjas találkozó Ki – Mit – Tud? – ján. Az Idősek a Ki – Mit – Tud? -ra való készülődés mellett változatos programokon vehettek részt. A Cigándiak fellépésére szerdán került sor, amelyen […]

A Katolikus Karitász 4. éve vesz részt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt EU Élelmiszersegély programban. Az élelmiszersegély mennyisége is évről évre nő. 2013. október 16-án a dámóci rászoruló családokat is érinti ez a program. Mint minden évben,  most is alapvető élelmiszert kaphatnak. Mint például liszt, tészta, konzerv és  tartós tej. Ezúton is köszönjük, hogy részt vehettünk a programban, […]

Tisztelt Bodroghalmi lakosok! Egy kéréssel fordulnánk Önökhöz! Szeretnénk rendezni régi fényképekből kiállítást és régi használati tárgyakból egy bemutatót, ehhez szeretnénk kérni a segítségüket. Akinek van otthon olyan régi fényképe (fekete-fehér) és használati tárgya, ami a bodroghalmi  emberek életét, munkáját, nevezetességeit vagy éppen a családokat mutatja be, és amit kölcsön tudna adni egy kis időre, azt megköszönnénk!  Ezeket a képeket, tárgyakat […]

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megrendezték Zemplénagárdon az Idősek napját. Az ünnepségre október 11-én 17 órától került sor a Zemplénagárdi Általános Iskola Tornatermében. A meghívott vendégek közül hatvan fő tette tiszteletét a rendezvényen. A színes programok jó hangulatot biztosítottak. A műsor Dócs Enikő szavalatával kezdődött, amit Szajkó Anna Polgármester köszöntő beszéde követett. A jó kedvet a Zemplénagárdi Öregek […]

Szeretettel várjuk Önt és kedves családját, barátait, 2013 október 19.én 11 órától kezdődő LEPCSÁNKA sütésre, a Berecz Károly Általános Iskola mögötti területre. Várjuk családok, csapatok jelentkezését akik megmutatnák, milyen finom, különleges tócsnit tudnak sütni. Közben: -teremfoci bajnokság, -gyöngyfűzés, -kakasfuttatás, -aszfaltrajz verseny. Fellép az Alsó- Felsőberecki hagyományőrző népdalkör. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Sütéssel kapcsolatban érdeklődni, jelentkezni: Tóthné Bodnár Mónika közösség fejlesztő […]

Felhívás! Tisztelt fogyasztóink! Az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Szolgáltató Kft. képviseletében felkéri az ellátási területén lévő ingatlanok tulajdonosait, hogy a szabad vezeték hálózatok biztonsági övezetét sértő fák, bokrok eltávolítására. A növényzet eltávolítására a balesetek és az „áramkimaradások” elkerülése érdekében van szükség. Amennyiben a vezeték biztonsági övezetében eleget kíván tenni felkérésünknek kérjük, hogy a munka megkezdése előtt feszültségmentesítés céljából szíveskedjenek értesíteni az ÉMÁSZ […]

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei „Idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedőjén” különdíjban részesítették Alsó-Felsőberecki Népdalkörét. 2013. október 10-én került megrendezésre ez a nagyszabású esemény. A Bodrogközt és Hegyközt is megmozgatta a rendezvény, amelyen 69 nevező vett részt. Szebbnél szebb dalokkal, prózákkal, tánccal, és színpadi jelenetekkel szórakoztatták a kedves nézőket. A népdalkör létszáma folyamatosan gyarapszik. Meghívásokat szeretettel elfogadnak és nagy örömmel készülnek […]

Az Országos Könyvtári Napok keretében került megrendezésre „Vándorlás híres magyar mesék között” című rendezvény Tiszakarád Települési Könyvtárában,  2013. október 11-én 9 órai kezdettel. A megjelent gyerekeknek Újlaki Orsolya könyvtáros olvasott fel meséket, ezután értékelésre került sor, amelyből a  negatív és pozitív szereplők kiválasztása és jellemzése volt a feladat. A gyerekek szép számban jelentek meg  és  nagy örömmel vettek részt ezen […]

Zenés mesejátékot nézhettek meg az érdeklődők Tiszakarád Művelődés Házának Színháztermében, 2013. október 11-én 11 órai kezdettel. A Békéscsabai Bibuci Színház tagjai zenés mesejátékkal kápráztatták el a gyerekeket, akik szép számban jelentek meg és  betöltötték a színháztermet. „Nagyot mondó Tóbiás” és társai énekeltek, zenéltek, játszottak és bevonták a gyerekeket műsorukba, amit nem csak az óvodások, iskolások, hanem a szülök, pedagógusok egyaránt […]

Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozattal kapcsolatban olvasódélutánt tartottak október 10-én 13 óra 30 perctől a Zemplénagárdi Községi Könyvtárban. A programon közel húsz gyerek vett részt, ahol Kiss Attila közösségfejlesztő A csillagszemű juhász magyar népmesét olvasta fel a gyerekeknek. A történet felolvasása után minden gyerek a számára legrokonszenvesebb jelenetet rajzolta le a délután hátralevő részében. A gyerekek jól érezték magukat és […]

  „Múlik az idő, őszre jár, de fénylik még a napsugár.” Tisztelettel meghívom az Idősek Napja alkalmából rendezett ünnepségre Ideje: 2013. október 12. / szombat / 14 óra Helye: Zukor Adolph Művelődési Ház színházterme Köszöntőt mond :  Vécsi István polgármester  Műsorok : Óvodások műsora Művészeti Iskola műsora Botorka Néptáncegyüttes PezsgőZukor Irodalmi Színpad A Miskolci Nemzeti Színház művészeinek operett- és  nótaműsora Vendéglátás […]

Mára már szinte hagyományként, ismét megrendezésre kerül Zemplénagárdon az Idősek napja. 2013. október 11-én 17 órai kezdettel kerül lebonyolításra az ünnepség. A műsor színesítése érdekében több fellépő meghívására került sor a Zemplénagárdi Önkormányzat részéről. A rendezvény helyszíne a Zemplénagárdi Általános Iskola tornaterme. Program: 17.00: Dócs Enikő szavalata 17.05: Köszöntő beszéd 17.10: Zemplénagárdi Öregek Otthona tagjainak Apáca-show műsora 17.20: Horváth Beatrix […]

Tisztelt Bodroghalmi lakosok! Ezúton értesítjük Önöket, hogy településünkön lakossági Tüdőszűrést tervezünk. A szűrés tervezett időpontja: 2013. október 15-től 18-ig 10:30 órától 12:30 óráig tart. A vizsgáIat a jelenleg érvényben lévő Borsod-Abaúj -Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének határozata alapján minden 40 éven felüli lakos számára ajánlott. A szűrővizsgálaton nem kell részt venni azoknak a szeméIyeknek , akik egy éven belül […]

A Tiszakarádi Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda pedagógusai sport napot tartottak 2013. október 9-én 11 órai kezdettel az óvodás gyerekeknek és szüleiknek.   A csoportok különböző színű pólókban (piros, sárga, kék, zöld) indultak a versenyeken. Bemelegítésként közös futással kezdtek, majd a  sorversenyeken a szülők is részt vehettek. Élmény dús órákat tölthettek el gyermekeikkel és az óvó nénikkel az apukák és az […]