A korábbi évekhez hasonlóan idén is 2014. április 26-án megrendezésre került a „Minden Gyerek Lakjon Jól!” Alapítvány által szervezett adományozás. 40 családot látott el vetőmaggal akik gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. Az itt élők örömmel fogadták az adományt ezzel is hozzájárulva a szegényebb családok megélhetéséhez. Az adományban részesült családok ezúton szeretnék megköszönni a „Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak” a segítséget! -csj-
2014. május 03-án (szombat) 19.30 órai kezdettel a Faluházban ,, Tavaszköszöntő Batyus Mulatságot” tartunk. Szeretettel és tisztelettel hívunk és várunk minden kedves Tiszakarádi lakost, baráti társaságot! Az élőzenét Hagymás Tibor ( Hajdúdorog) szolgáltatja! Részvételi díj: 2000 Ft/fő Jegyek elővételben kaphatók a Faluházban Dolgos Ferenc ÁMK igazgatónál és Orosz Csilla közösségfejlesztő munkatársnál. Gyertek és mulassunk együtt! -ocs-
Családias hangulatban, kellemes környezetben zajlott berecki óvodájában az Édesanyák köszöntése. 2014.április 29-én délután 14 órától kezdődött az ünnepség amelyre a gyerekek nagy izgalommal készültek. Tokár Tiborné vezető óvónő köszöntötte a megjelent anyukákat és nagymamákat, utána a kicsik következtek akik szebbnél-szebb versekkel, dalokkal kedveskedtek a szülőknek. A kis műsor után a saját készítésű virágcsokorral ajándékozták meg a gyerekek az édesanyákat. -tbm-
A Bodroghalmi Kisgólya ABC-be bolti eladót keresnek. Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal a boltban! Helye: Bodroghalom, Szabadság út 72. -sb-
Révleányvár Május 1! Sok szeretettel vár minden kedves érdeklődőt Révleányvár község Könyvtára és Művelődés háza 2014. május 1-jén tartandó „munka ünnepére”. A programok között szerepel főzőverseny, sorverseny, asztali tenisz, foci. A főzőversenyen az induló csapatok alapanyagként lecsókolbászt, valamint burgonyát kapnak. A hozzá való fűszereket saját háztartásból kérjük, hozzák magukkal. Az első helyezett díjban részesül. A sorversenyek a főzés során […]
Remek hangulatban telt a Tájházak Napja rendezvény Cigándon 2014. április 26-án szombaton, mely a Magyar Tájház Szövetség szervezésében került megrendezésre. Az esemény Szent György ünnepéhez kötődik, ahhoz az időszakhoz, amely április végén a tavaszi megújulást hozza. A paraszti kultúrában a nevezetes dátum, április 24-e összekapcsolódott a természet ébredésével, az állatkihajtással, a remények szárba szökkenésével. A szövetség ezért is választotta a […]
Kedves Szülők, Gyerekek! Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt a Szociális és Gyermekvédelmi Szakszolgálattal, Bagolyvár Közösségi Házzal, Szemünk Fénye Biztos Kezdet Házzal és a Faluházzal közösen megrendezésre kerülő Aszfaltrajzversenyre. Ideje: 2014. május 2 (péntek) 13.00 Helye: Tiszakarád, Ifjúság utca Rossz idő esetén a Faluházban filmvetítést és kézműves foglalkozást tartunk! Az első három helyezett díjazásban részesül! -ocs-
Az anyák napja közeledtével ismét kézműves játszóházban készíthettek ajándékot az óvodások. Az április 25-i rendezvényen igaz nem teljes létszámmal, de annál nagyobb örömmel és lelkesedéssel fogtak neki a gyerekek a kreatív foglalkozásnak. Ezúttal mindenki egy hungarocell szívecskét kapott, melyet színes szalaggal vagy krepp-papírral fedhettek be és ragaszthattak rá különböző színű és mintájú virágokat, katicákat. Az elkészült szívecskét hurkapálcikára szúrták, így […]
Önkormányzatunk a korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentkezett a „Minden gyerek lakjon jól!” Alapítvány programjára.A program keretében 2014. évben 300 cigándi családban élő több mint hatszáz gyerek részére jut az egészséges és változatos étkezést egész évre biztosító vetőmagcsomagból. Az alapítvány profiljának megfelelően elsősorban a kiskorú gyermeket nevelő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, kisebb részben pedig a létminimum közelében élő családok kaphatnak […]
Sok szeretettel meghívjuk Kisrozvágy Lakosságát egy közös szalonnasütéssel egybekötött májusfaállításra! Ideje: 2014. április 30. 18:00 óra Helye: Idősek klubja udvara A szalonnasütéshez az alapanyagokat mindenki magának biztosítja! -ke-
Húsvéti játszóház! Révleányvár településén is együtt játszottak a gyerekek „húsvéti játszóház” néven. Nagy volt a készülődés a rendezvényre, hiszen 2014. április17-én (csütörtökön) a rossz idő miatt elmaradt. A rendezők ez által egy hétig készülhettek még a játékok elkészítésével, és a helyszín előállításával. A gyerekek nagy izgalommal várták már a játszóházat. A Révleányvári Általános Iskola minden tanulója részt vett az […]
A Kisrozvágyi Református Egyházközség és a Községi Önkormányzat szeretettel meghívja Önt és kedves családját az Anyák napi ünnepélyre. A rendezvény ideje: 2014. május 4. 10:00 óra Helyszíne: Kisrozvágyi Református templom -ke-
A Kántor Mihály Általános Iskola Zemplénagárdi Tagintézmény vezetője, értesíti a kedves szülőket, hogy tanköteles korú gyermeküknek az általános iskola első osztályába való beiratkozása 2014. április 28-29-30., reggel 8 órától 18 óráig az iskola épületében történik. A következő okmányokat hozzák magukkal a szülők: – A gyermek születési anyakönyvi kivonata. – Lakcímkártyáját és TAJ- számát. – Iskolaérettséget igazoló óvodai, vagy […]
A közelgő munkaszüneti nap alkalmából 2014. május 2-án 11 órától főzőverseny kerül megrendezésre Zemplénagárdon, az Iskola udvarán. A köszöntés és tűzgyújtás után kötetlen, vidám délutánra várunk mindenkit. A versenyben résztvevők díjazásban részesülnek. Jelentkezni: Kiss Attila közösségfejlesztőnél a Községi könyvtár épületében vagy a bip.zemplenagard@gmail.com e-mail címen lehet 2014. április 30. 16 óráig. A főzéshez szükséges kellékeket a nevezőnek kell biztosítania saját […]
Anyák napi műsort tartanak 2014. május 4-én vasárnap 16 órától a Községi Könyvtár előtti szabadtéri emelvényen. A programot szolgáltatják a Zemplénagárdi óvodások és alsó tagozatos iskolások közös műsorukkal. A lelkesen készülődő gyerekek nagy szeretettel várnak Mindenkit előadásuk megtekintésére. -ka-