2015. május 11-én délután a Tiszakarádi Faluház látta vendégül Kovács Gábor muzsikust, aki vidám hangulatú előadást tartott. Ismert és még ismeretlen dalokat adott elő gitárkísérettel, illetve a maga gyártotta hangszereken. Közösen énekeltek a gyerekekkel, új dalokat is tanultak a varázstarisznyából. A csodatarisznyából sokféle egyszerű hangszer került elő, amit meg is szólaltatott. Megszólalt az átalakított fakanál, papírcső, poroló, felmosó és partvis. […]
Minden év május első vasárnapján ünnepeljük az Édesanyákat, itt Kisrozvágyon 2015 május 3- án vasárnap, 15 órai kezdettel került megrendezésre az Anyák napja, a Művelődési Házban. Több Anyuka, és Nagymama is eljött ahol színes műsorok, és ajándék várt rájuk. Az ünnepséget a falu polgármester asszonya Roják Laura Julianna köszöntője nyitotta , majd a Nagyrozvágyi óvodások fellépése következett, amiben a gyerekek […]
Nagy érdeklődés övezte Kovács Gábor muzsikus előadását a cigándi Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár dísztermében 2015. május 11-én. Az előadáson a zenész zenés verseket és meséket játszott a gyerekeknek, akik aktívan be is kapcsolódtak a műsorba és énekeltek együtt az előadóval. A versek és mesék mellett előkerültek és megszólaltak azok a hangszerek is, melyet a vendégművész saját maga készített […]
A Komplex program megvalósulása a gyermekszegénység ellen a Bodrogközi Kistérségben című program keretében második alkalommal szerveztek egészségügyi szűrést Cigándon. Az esemény a Bodrogközi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központban valósult meg 2015. május 9-én. Az első alkalomhoz hasonlóan most is azok a gyerekek kerültek szűrésre, akik hátrányos helyzetben élnek, emiatt egyáltalán nem vagy nagyon nehezen jutnak el ilyen vizsgálatokra. A nap folyamán […]
Május első vasárnapján az édesanyákat ünneplik szerte a világon. Nem volt ez másképpen Cigándon sem, ahol 2015. május 3-8. között tartottak anyák napi köszöntéseket. május 3-án a református istentisztelet keretén belül adtak műsort a gyerekek és Széptan Művészeti Iskola növendékei. Május 4-én a Kántor Mihály Általános Iskola első osztályos tanulói köszöntötték az anyukákat, nagymamákat. Május 5-8. között a Cigándi Tündérkert […]
Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt Kovács Gábor muzsikus műsorára. Helyszín: Tiszakarádi Faluház (Rákóczi F. út 1.) Ideje: 2015. május 11. (hétfő) 14.00 A belépés díjtalan! Kovács Gábor 1984 óta hivatásos muzsikus, hangszerkészítő. Semmit nem dob ki felelőtlenül a kukába, mert szinte mindenből hangokat tud kicsalni egy kis kreativitással és persze művészi, zenei szakértelemmel. Talán ennek köszönheti a több […]
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt Karosba a Honfoglalás Kori látogató központba, nézőnek vagy versenyzőnek, egy változatos célokkal tarkított íjászversenyre. A verseny tradicionális íjakkal kerül lebonyolításra. Ha kérhetünk hagyományőrző ruházatban gyere, de ha nem áll rendelkezésedre ilyen, akkor is szeretettel várunk. Felnőtt kategóriában a nevezési díj : 1500ft (Ez egy egyszerű ebédet is tartalmaz.) Gyerek (10-16 év) nevezési díj : 750ft […]
A Tiszakarádi Általános Művelődési Központ Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda értesíti az érintett szülőket, hogy a leendő óvodások beíratásának időpontja : 2015 május 14. (csütörtök) 08.00-16.00 Szükséges dokumentumok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata lakcím kártyája TAJ kártyája a szülő személyi igazolványa és lakcímkártyája -OCs-
A Tiszakarádi Általános Művelődési Központ Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda 2015.május 5-én tartotta Anyák napi ünnepségét. Minden csoport külön műsorral készült az anyák köszöntésére. Szebbnél szebb versekkel , énekekkel és saját készítésű ajándékokkal kedveskedtek a gyermekek az anyukáknak, nagymamáknak. -OCs-
Csatlakozz Te is a III. Pet – Kupa programhoz! Gyűjts palackot! Hozd el a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtárba! ( Min. 5 db műanyag palack, kupakkal együtt nem összenyomva!) 2015. május 6. és 2015. június 30. között 08.00-16.00 ig. Gyűjtéseddel védd a természetet, tisztán tartod környezeted és még értékes ajándékokat nyerhetsz! -kg-
Bodroghalom Község Önkormányzata idén is csatlakozott a“TeSzedd – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” országos szemétgyűjtési programjához. Az akció hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma lett. Célja, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket és hogy minél több ember kifejezésre is juttatná a benne rejlő igényt a tisztaságra és felhagyna a szemeteléssel. Hiszen ha a kukába kerül a szemét, akkor nincs mit összeszedni. Minden Bodroghalmi lakost várunk, csatlakozzatok […]
A májusfa-állítás hagyományának tisztelegtek Karcsán, április 30-án. A Karcsaiak Karcsáért Egyesület tagjai, a falugondnokság dolgozóival állították fel egy hatalmas fát a település központjában. Egykor a májusfát az udvarlási szándékát jelző legény állította a lányos ház portája elé. A 15. századtól elterjedt szokás szerint a szép növésű fát, főként nyárfát, vadkörtét, a barátai segítették kivágni, együtt vitték szerelme otthonához, földbe ásták, […]
2015. április 27-én munkás toborzásra került sor Tiszakarádon a Faluházban. A Sárospatak Hungária Édesipari Kft betanított munkásokat keresett. Az érdeklődők szép számban megjelentek. Az állásról információt nyújtott Hegyi Tibor, Szuroginé Erzsébet és Fodor Dénes. A lehetőség 2015. június elejétől 2015. november végéig sok ember számára biztosít jobb megélhetést. Sok sikert kívánunk minden jelentkezőnek! -OCs-



















