bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Az elmúlt hét utolsó munkanapja a gyereknap jegyében telt Karcsán.  2015. május 29-én az általános iskolában egészségnapot tartottak a gyerkőcök nagy örömére. A reggel egy kis mozgással indult, futóversenyt rendeztek az alsó- és felső tagozatosok részére is. Az iskolától a futballpályáig, majd vissza kellett futniuk a diákoknak, ahol az első helyezett Székely Bence, valamint Fényes Erik lett. Ezután előkerültek a […]

Tisztelt Hölgyem/ Uram! Tisztelettel meghívom Önt 2015. június 9-én 11 órára a Holokauszt Cigándi Áldozatainak emlékére készített emlékmű avatására. Programok: 11.00 – Himnusz Köszöntők: Oláh Krisztián polgármester Dr Latorczai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár a MAZSIHISZ képviselője az alkotás ás az alkotó, Czigándi Varga Sándor bemutatása Cigándról elhurcolt és megölt honfitársaink emlékére készített emlékmű leleplezése a Kántor Mihály […]

Az Ugribugri királykisasszony című mesét mutatta be a közönségnek a Katica Bábszínház Lácacsékén 2015. május 30-án délelőtt 10 órai kezdettel. Az eseményre a korábbiaktól eltérően nagy létszámú gyerek, és szükő jelent meg. A színvonalas előadást fegyelmezetten, érdeklődéssel nézték végig, és a csillogó tekintetek, mosolygó arcok az elégedettségről árulkodtak.   -tné

2015. június 01-én Gyermeknapi zenés műsorra került sor a Tiszakarádi Faluházban. A műsor előtt a gyermekek kézműves foglalkozáson vehettek részt ahol festhettek, színezhettek, szélforgót készíthettek. Molnár Orsolya ezt követően vidám gyermekműsorát adta elő. Minden dalhoz tartozott egy játék, móka, tánc amit a gyerekek és felnőttek egyaránt nagyon élveztek. -OCs-  

A Kántor Mihály Általános Iskola szervezésében szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2015. június 3.-án (szerda) 1400 –kor kezdődő iskolagálára!  Fellépnek: – a Kántor Mihály Általános Iskola tanulói – a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola balett – modern- és néptánc csoportjai – a Széptan Művészeti Iskola mazsorett csoportja Helyszín: Nagy Dezső Művelődési Ház A belépés díjtalan!    

Miközben a színpadon a negyven cigány muzsikus hangszeréből olyan klasszikus dallamok kelnek életre, mint Liszt rapszódiái, Monti csárdása és a Pacsirta, a táncosok egy álomszerű mulatságba repítenek minket. A beteljesületlen szerelmi vágyaktól izzó fergeteges bál éjszakájának meseszerű történéseit Sissi és Andrássy gróf legendája ihlette. A mi történetünk hősei is egy gyönyörű királyné, egy daliás gróf és egy csodaszép cigánylány, akik […]

A Cigándi Falumúzeum már hagyományosan részt vesz az országos Múzeumok éjszakája című programsorozatban. Az idén a szervezők ismét érdekes programmal várják a Falumúzeumba látogatókat. Fellépnek a cigándi amatőr művészcsoportok, a Széptan AMI növendékei, Kárikittyom AntiCeleb Orchestra, Illyés Szabó Anna mesemondó és a Vaga Banda. De nem maradhat el az ilyenkor szokásos Szent Iván éji tűzugrás sem! Kezdés: 2015. június 20. 17.30 óra […]

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk 2015. június 6-án Cigándra a Szabadidő Központhoz, ahol különböző egészségügyi szűréseken vehetnek részt a rendezvényre érkezők. Emellett lesz nyugdíjas torna, jóga és meditáció, baba-mama torna, játék és sportbörze, tuning autók bemutatója, és extrém sportok bemutatója. A színpadon a Dupla Kávé zenekar és a Crystal Retro Partyzenekar gondoskodik a hangulat fokozásáról! Kezdés: 14.00 óra A belépés […]

Mindenkit szeretettel várunk 2015. június 13-14-én Cigándra, a Szabadidő Központhoz,ahol a két nap folyamán számos érdekességgel,kutyás bemutatóval, divatbemutatóval és koncertekkel várják a kilátogatókat a szervezők. A két napos rendezvényen vendégeink lesznek: Sátorelő Íjászklub és Hagyományőrző Egyesület, Zsonvölgyi Hagyományőrző Haditorna Egylet, a 2012-es Fölszállott a páva népzenei verseny győztese: a Parapács Zenekar, az Apnoé együttes, TriAngel Majorette Tánccsoport, a SAMI Modern […]