bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

A Holokauszt cigándi áldozatai emlékére emlékművet avattak a cigándi izraelita temetőben 2015. június 9-én. Az eseményen részt vett dr. Latorczai Csaba, Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközösség elnöke, a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetségének vezetőségi tagja, Freund Jenő, a Miskolci Zsidó Hitközség vezetője, Stump Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Cigándi Járási Hivatal vezetője, Oláh […]

2015. június 13-án elbúcsúztak a Tiszakarádi Általános Művelődési Központ Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda nagycsoportosai az óvónőktől, a dadáktól és csoporttársaiktól. A műsort az Óvoda vezetője Pálóczi Mária nyitotta meg. Ezt követően a ballagó gyerekek mutatták be műsorukat . A kisebbek búcsúversekkel köszöntek el társaiktól. A műsor végén a vendégek átadták virágaikat és ajándékaikat a gyerekeknek. -OCs-

„Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket és ne tiltsátok őket, mert ilyeneké az Isten országa” (Márk ev. 10:14) Minden gyermeket szeretettel várunk 2015. június 15-19 között a Cigándi Református Gyülekezeti Teremben tartandó Bibliatáborba,ahol a résztvevőket izgalmas programok, játékok és meglepetések várják! Kezdés: 2015. június 15. 10 óra A tábor minden résztvevőnek ingyenes!   -kg-  

Nagyon jól sikerült a június 6.-án megszervezett gyereknap Kisrozvágyon, ami egyben buszos kirándulás, és látogatás volt a Nyíregyházi Állatparkba. A gyerekek izgatottan várták az indulást, ami reggel 9 órakor történt, senki nem késett mindenki időben elfoglalta a helyét a járművön. Több mint 30 gyerek vett részt ezen a napon a kísérőikkel, szülőkkel együtt 48-an voltunk. Már a buszon is érezhető […]

A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.” A nemzeti összetartozás napja a magyar történelem egyik legfájdalmasabb eseményéhez fűződik. Nem elsősorban azért, mert ennek értelmében Magyarország elveszítette területének és nemzeti vagyonának mintegy […]

A Karcsaiak Karcsáért Egyesület tagjai egy kedves meghívásnak eleget téve, május 30-án Átányba kirándultak.  Átány Heves megyében található, 1600 fős kis település. A karcsai egyesület tagjai az „Együtt Egymásért Alapítvány az átányi református gyülekezetért” meghívására érkeztek a településre. Már megérkezésükkor kedves fogadtatásban volt részük. A polgármester, Gönczi Mihály, valamint az alapítvány kuratóriumának elnöke, Ferenczfiné Lyócsa Éva fogadta a karcsaiakat. Elsőként […]

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság lakossági fórumot tart az egy nyomon haladó járművek védelme, illetve az ezzel kapcsolatos balesetek megelőzése érdekében.   A fórum helye és időpontja:   Cigánd, Művelődési Ház 2015. június 11. 08:00 órai kezdettel   Mindenkit szeretettel várunk a rendezvényre!

Nagyon szép időben rendezték meg az Egészségnapot Cigándon 2015. június 6-án. Délelőtt a Bodrogközi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központban tartottak egészségügyi szűrést a kistérségben élő gyermekek számára. A vizsgálatok mellett a gyerekek aszfaltrajz versenyen mérhették össze tudásukat. Ezen kívül volt arc- és hennafestés, kézműves foglakozás és gitárkoncert, elsősegély nyújtó előadás, elsajátíthatták a helyes kézmosás technikáját, de ping-pongozhattak, ugráló kötelezhettek is a […]

A Széptan Művészeti iskola növendékei adtak számot tudásukról 2015. június 2-án a cigándi Széptan Művészeti Iskolában. A gyerekeket és a vendégeket Némethy Viktória, az iskola vezetője köszöntötte A növendékek citerán, zongorán és hegedűn mutatták be azokat a zeneműveket, melyeket a tanév során tanultak. A lányok egy közös énekprodukcióval kedveskedtek a megjelent szülőknek és érdeklődőknek. A gyerekek után a sátoraljaújhelyi Hangász […]

A CISE és a környékbeli futballcsapatok edzőinek tartott előadást a NB II-es Balmazújváros vezetőedzője, Feczkó Tamás. Az UEFA Pro-licence-szel rendelkező edző képekkel és videókkal gazdagon illusztrált élménybeszámolót tartott a jelenlévőknek. Az edző kollégák így első kézből kaptak információt a holland PSV Eindhoven és a német Hertha BSC szerkezeti felépítéséről, felnőtt és utánpótlás egyesületek napi és heti programjáról, valamint futballfelfogásáról, a […]

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola Iskolagáláját. Az eseményt 2015.  június 3-án a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár dísztermében tartották. A gálán az iskola tanulói adtak színes műsort tanulótársaiknak, tanároknak és a szülőknek. A programban fellépett a Sárospataki Művészeti Iskola balett és modern tánc-csoportja, a Cigándi Gyermektánccsoport, az iskola énekkara és az idei […]

Pénteken délután elbúcsúztak az Alsóberecki Berecz Károly óvoda nagycsoportosai, az óvónőktől, a dadáktól és a társaiktól. Ők már szeptembertől a környék általános iskoláiban folytatják tovább. Először Tamók Sándorné vezető óvónő köszöntötte a megjelent szülőket és rokonokat, majd a gyerekek adtak elő zenés műsort, melyben volt tánc, móka és kacagás. Majd Fejjel Istvánné Rozika nénitől, nyugdíjba vonulása alkalmával búcsúztak el, előbb […]

Gyönyörű időben tartották a Cigándi Tündérkert Óvoda ballagását 2015. június 5-én Cigándon. A gyerekek és az óvónénik énekelve járták körül a csoportszobákat és az intézmény előtti járdán végig ballagva érkeztek meg az udvarra. A jelenlévő szülőket, rokonokat Fodor Éva vezető óvónő köszöntötte, aki sok sikert kívánt a szeptemberi iskolakezdéshez a gyerekeknek. A köszöntőt követően a ballagó ovisok adtak rövid műsort, […]

  Gyereknap alkalmából a Kisrozvágyi Önkormányzat az éven június 6-án, azzal szeretne kedveskedni minden pici, óvodás, és általános iskolás korú gyermek számára, hogy utat szervez a  Nyíregyházi Vadasparkba. Minden gyermeknek, és családonként egy felnőtt kíséretnek a belépőjegyéről és útiköltségéről az Önkormányzat gondoskodik. Ha még szülő jönni szeretne 3 vagy annál több gyermek mellé, akkor szívesen elvisszük, ha a bérelt busz […]

Tisztelettel meghívjuk a Cigándi Tündérkert Óvoda és Bölcsőde Ovi- Foci Pályájának ünnepélyes átadására, amely a helyi önkormányzat, a támogatást felajánló vállalkozás, valamint az Ovi- Foci Közhasznú Alapítvány összefogásából a társasági adótörvény által lehetővé tett sporttámogatásoknak köszönhetően jött létre.   A rendezvény időpontja: 2015. június 12., 16.00 óra A rendezvény helyszíne: 3973 Cigánd, Iskola utca 10. A rendezvény fővédnöke: Nagy Gábor […]