bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

2018. december 25-én az előző évekhez hasonlóan, megrendezték a már hagyománnyá vált Karácsonyi Batyus Bált, amelyre nagyon sokan jöttek el, számítottak rá hiszen immár 30 éve minden karácsonykor megrendezésre kerül e jeles esemény . A 20.00 órától kezdődő rendezvényre nem csak Nagyrozvágyról, de az ország számos más településéről is érkeztek vendégek, sőt még a szomszédos Szlovákiából is. Jó hangulat, vidámság, […]

2018. december 23-án az utolsó gyertya lángja is fellobbant Nagyrozvágyon. Az utolsó a,, Negyedik vasárnap: a SZERETETET – jelöli Keresztelő Szent János odaadását, aki hittel, reménnyel és örömmel hirdette a NEGYEDIK ÍGÉRET valóságát, Jézus eljövetelét, aki SZERETET által jut el az emberek szívéhez”. És ez a hit, remény és öröm jelen volt ezen az Adventi vasárnapon is Nagyrozvágyon, hiszen egy […]

2018.december 19-én, meglepetés délutánt szerveztek a nagyrozvágyi ,, Jó kis helyes” gyerekeknek. A közel 30 gyermek vidáman és kíváncsian érkezett a Nagyrozvágyi Művelődési Házba ezen a kissé hideg délutánon, ahová a szülők is elkísérték a kisebb gyermekeiket. A szakmai vezető és a szakmai segítők köszöntötték a gyermekeket és a szülőket, elmondták, hogy ezeket a csomagokat a cipős doboz akció, keretein […]

Az elmúlt szombaton, 2018. december 15-én Karácsonyi szeretet vásárt szerveztek a Nagyrozvágyi Kemencés Lugas, valamint a Piac területére. A falu lakói nagy érdeklődést mutattak a vásár iránt, kicsik és nagyok egyaránt részt vettek a vásári forgatagban. A tavalyi évhez hasonlóan idén is közösen öltöztették díszbe Nagyrozvágy fenyőfáját. E vásár és közös karácsonyfa díszítés negyedik alkalommal került megrendezésre a településen. A […]

Fellobbant a harmadik Adventi gyertya lángja az elmúlt vasárnap, 2018. december 16-án 16.30 órától Nagyrozvágyon a Művelődési Házban. A Nagyrozvágyi Általános Iskola tanulói és tanárai egy csodálatos és megható koncerttel fokozták az adventi hangulatot. Az adventi gyertyát Stumpf János Igazgató Úr gyújtotta meg! Az előadás nagy sikert aratott, megmutatta, hogy ezek a gyerekek és felnőttek csodákra képesek, hiszen előadásukkal elvarázsolták […]

Mikulás délutánra hívták a 0-3 éves korú gyermekeket és szüleiket tegnap délután a nagyrozvágyi ,, Jó kis helyre”. Gyermekzsivajtól volt hangos a művelődési ház, sok vidám és önfeledt szórakozás várt a gyermekekre. Az előkészített játékokkal játszhattak, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat biztosította a gyermekek részére az ugrálóvárat, a szülők addig kézműveskedhettek. Amikor megérkezett a Mikulás a csengőjével csilingelve a gyermekek […]

A cigándi református templom előtt fellobbant a második adventi gyertyaláng. Az imateremben megtartott istentiszteletet követően a gyülekezet tagjai a templomhoz vonultak, ahol Kristóf István köszöntötte a megjelenteket egy bibliai ige felolvasásával. Az ünnepi műsort a Kántor Mihály Általános Iskola tanulói adták. A gyertyagyújtás után a jelenlévőket süteménnyel, forró teával és forralt borral kínálták a Cigánd Városi Művelődési Központ és a Bodrogközi Múzeumporta […]

A Szociális Szolgáltató Központ intézményeinek dolgozói, vezetői és a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesületének közös szervezésében valósították meg a Fogyatékkal élők világnapját Cigándon, 2018. december 7-én. A Nagy Dezső Művelődési Házban megtartott rendezvényen a vendégeket Kertész Zoltán, a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének és a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Támogató Szolgálatának vezetője köszöntötte. A programon a Széptan Alapfokú Művészeti Iskola […]

Az Agrárminisztérium Darányi Ignác termében megrendezett Termelői közösség napja elnevezésű eseményen vettek részt a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ dolgozói közül Csáki Sándorné, Kovács Bertalanné, Nagy Istvánné és „A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány delegáltjai: Csáki Balázsné, Nagy Józsefné, Tóthné Tompa Tímea, Kocsisné Fülöp Erika, Tóthné Punyi Csilla illetve Ablonczy Dániel, Cigánd város alpolgármestere 2018. december 7-én. A nagyszabású rendezvényen […]

Az elmúlt vasárnap, december 9-én fellobbant a második gyertya lángja is Nagyrozvágyon. ,, Második gyertya: a REMÉNYT – jelöli a zsidó nép kiválasztottságában a felelős megbízatást Isten képviseletére. A MÁSODIK nagy ígéretet az élő isteni kapcsolatra, hogy közülük származik majd a Messiás, akinek jelene maga az emberiség REMÉNYE..” December 9-én délután a fellobbanó fényt még meghatóbbá tette a Nagyrozvágyi Idősek […]

Nagyrozvágyon került sor az ENSIE nemzetközi projekt zárórendezvényének megtartására. A projekt témája a szociális gazdaság, a szociális vállalkozások helyzete Európában. A zárórendezvényen 10 ország delegációi képviseltették magukat, 46 fővel. A rendezvény keretében egy szakmai konferencia került megszervezésre, melynek Nagyrozvágy adott otthont. A konferencián Hogya Orsolya polgármesteren kívül dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő is köszöntötte a vendégeket. Előadást tartottak a témában […]

Amint szerte a világban, Nagyrozvágyon is elindult az Adventi gyertyagyújtás rendezvénysorozata. 2018. december 2-án fellobbant az első gyertya lángja, amely várakozásra hív minket, a befelé fordulásra, a belső fényünk keresésére és az Úr eljövetelére készít fel minket, hogy tiszta szívvel, őszinte szeretettel várjuk Őt! Vasárnap délután a fellobbanó fényt még fényesebbé tette Dezső Atilla Református Tiszteletes Úr megható és meghitt […]