bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Nagyon szép környezetben illetve nagyon jó hangulatban köszöntötték 2014. november15-én 15-órától Semjénben az időseket a faluháznagy termében. A műsort a község Polgármesterének köszöntője nyitotta meg, majd a Semjéni Néptánc Csoport új Country előadásával folytatták a műsort. Az előadás után a község legidősebb férfi és hölgy lakosát köszöntötték egy csokor virággal illetve egy üveg borral, majd egy hatvanadik házassági évfordulójukat ünneplő házaspárt is köszöntöttek. A köszöntések után folytatódott a Semjéni néptánc csoport Bodrogközi táncok  előadása. A Néptánc csoport előadása után a vacsora felszolgálása  következett és a Bodrogközi Cigány Zenekar húzta a magyar nótákat. Végezetül a Polgármester úr megköszönte hogy, megtisztelték azzal hogy eljöttek erre a műsorra, és nagyon jó egészséget kívánt minden egyes részvevőnek, és nagyon reméli  hogy következő éven is ugyan itt találkoznak.