bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Az elmúlt héten, 2018. szeptember 28-án, az immár hagyományossá vált ,,Őszi Nagytakarítás” keretében hulladékgyűjtési akcióban vettek részt a nagyrozvágyi óvodások, iskolások, művelődési ház dolgozói. Bár Nagyrozvágy a tiszta, rendezett és szép települések közé tartozik, még is ilyenkor ősszel, amikor a természet is pihenni tér, a gyermekek és a felnőttek is egy kicsit megtisztítják a természetet azzal, hogy az apróbb szemeteket összeszedik. Ez a több éve már hagyománnyá vált szemétgyűjtés egy olyan program az óvodásoknak, iskolásoknak és felnőtteknek, amelyet már várnak, hiszen ,,jót tenni jó” és ezt a gyermekek tudják. A természet csodálatos szépségével adja vissza nekünk azt, amit mi teszünk érte. Gyermekeinket ezzel is ösztönözve, hogy óvják – védjék a természetet, lakóhelyüket. Ebben a programban partner az óvoda és az iskola vezetősége, valamint a pedagógusok, melyet ezúton is köszönünk!